Bulvár-celeb

2024.06.22. 04:50

Céline Dion elmesélte, hogyan kezdődött a betegsége

Az énekesnőről két évvel ezelőtt derült ki, hogy gyógyíthatatlan beteg, most elmondta, mik voltak az első tünetei.

MW

Celine Dion

Fotó: AFP

A világhírű énekesnő nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy milyen hatással volt a hangjára az egyre romló egészségi állapota. 

Olyan, mintha valaki egyfolytában fojtogatna. Olyan, mintha valaki nyomná a gégédet, a garatodat

- mondta az 56 éves sztár.

A róla készített dokumentumfilmben a legendás énekesnő - számos más egyéb téma mellett - nyíltan beszélt a betegségéről is - írja az Independent. Dion az alkotásban azt is felidézte, hogyan észlelte az első tüneteket egy 17 évvel ezelőtti reggelen. "Tizenhét évvel ezelőtt görcsök jelentkeztek nálam, így kezdődött az egész. Egyik reggel felkeltem, megreggeliztem, és a hangom hirtelen magasabb lett. Nagyon megijesztett, mert általában egy fáradt énekes a koncertje másnapján mélyebb hangot tapasztal" - idézte fel, írja az Origo.

Megrémültem, nem tudtam, hogy mit csináljak. Ma már megvan a diagnózis, SPS.

Az izmokban, az inakban, az idegekben tetten érhető, kívülről nem látsz semmit" - folytatta.

Mintha egyfolytában fojtogatnák

"Olyan, mintha valaki egyfolytában fojtogatna. Olyan, mintha valaki nyomná a gégédet, a garatodat. Olyan mintha beszélnél, de nem tudnál sem magasabbra, se mélyebbre menni a hangszínedben. Egyszerűen görcsbe rándulsz. Ez a torokban kezdődött. És akkor még azt gondoltam, hogy »Nem, oké, semmi baj, minden rendben lesz«. De lehet a hasban is, lehet a gerincben, lehet a bordákban ez a tünet" – magyarázta korábban Céline Dion.

Az énekesnő akkor azt is elmondta, hogy sokszor nem mozdulnak a lábai, amikor ő szeretné, netán valamilyen tevékenység közben görcsbe rándulnak az ujjai, nem tudja azokat kiegyenesíteni – így minden tevékenység megnehezedett számára. 

Arról is beszámolt, hogy már bordatörést is szenvedett a betegsége következtében, bár ez nagyon ritka ennél a kórnál, csak súlyos esetekben fordul elő.

Céline Dion állapota aztán olyan tempóban romlott, hogy tavaly már a teljes turnéját le kellett mondania, 2024 márciusára tervezett magyarországi koncertjéből sem lett semmi. Betegségéről nemrég dokumentumfilm is készült, erről itt olvashat hosszabban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!