Bulvár-celeb

2024.09.08. 09:00

Egymillió dolláros borostyánröggel támasztotta ki az ajtaját egy idős asszony

A világ egyik legnagyobb ismert borostyánkövét egy romániai magánházban találták meg.

MW

A borostyán voltaképpen megkövült gyanta

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Grzegorz Majchrzak

Az idős asszony, aki megtalálta egy folyómederben, évtizedekig ajtótámasztéknak használta anélkül, hogy bárki felismerte volna az értékét.  A kő éveken át berendezési tárgyként szolgált a lakásban, mígnem a nő halála után egy rokona fedezte fel. Először csak egy hétköznapi kődarabnak vélték, ám az alaposabb vizsgálat kiderítette, hogy valójában rendkívül értékes drágakőről van szó - írja cikkében a Mandiner.

A borostyánt azonnal „nemzeti kincsnek” minősítették, és a román állam tulajdonába került. Lengyel szakemberekhez küldték további vizsgálatokra, akik szerint a kő 38,5-70 millió éves lehet. 

A lelet felfedezése a borostyánt őrző romániai múzeum igazgatója szerint „tudományos és múzeumi szinten is nagy jelentőséggel bír”.

Érdekesség, hogy az asszonyhoz korábban betörtek, és néhány kisebb értékű arany ékszert el is vittek a lakásból, de a millió dolláros borostyánrögöt érintetlenül hagyták.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!