Piackutatás

2022.04.22. 07:38

Megjelent az új ranglista: ezek a cégek a világ vezető chipgyártói

Rekordértékű volt tavaly a félvezetőpiaci forgalom.

Több mint a negyedével nőtt, rekordszintre emelkedett tavaly a félvezetőipari ágazat forgalma globálisan a Gartner piackutató vállalat végleges adatai szerint.

A cég honlapján az szerepel, hogy félvezetőipari ágazat bevétele 2021-ben az előző évihez képest 26,3 százalékkal, 595 milliárd dollárra emelkedett, először lépte át az 500 milliárd dolláros szintet.

A koronavírus-járvány okozta válság utáni gazdasági fellendülés közepette szállítási ellátási hiány lépett fel a félvezetőipar termékeiből, ami elsősorban az autóipart érintette hátrányosan – mutatott rá Andrew Norwood, a Gartner kutatási alelnöke.

Az ebből következő erős kereslet, valamint a nyersanyagárak emelkedése jelentősen növelte a félvezető termékek átlagárát (ASP), ami nagyban hozzájárult az ágazat 2021-es bevételének a bővüléséhez.

A bevételi rangsorban a Samsung Electronics 2018 óta először szerezte vissza a vezető helyet az Inteltől, forgalma 28 százalékkal, 73,2 milliárd dollárra nőtt. A Samsung ezzel 12,3 százalékos piaci részesedésre tett szert az Intel 12,2 százalékos piaci részesedése előtt. Az Intel forgalma tavaly 0,3 százalékkal 72,5 milliárd dollárra csökkent.

A két piacvezetőtől messze lemaradva, 6,1 százalékos részesedéssel a harmadik legnagyobb forgalmat, 36,4 milliárd dollárt az SK Hynix érte el, 40,6 százalékkal többet az előző évinél. A cég ezzel megőrizte harmadik helyét.

Maradt a negyedik helyen a Micron Technology, amely tavaly 31,4 százalékkal növelte a forgalmát 28,6 milliárd dollárra, ami 4,8 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

2020-hoz hasonlóan tavaly is ötödik volt a listán a Qualcomm, amely 27,1 milliárd dolláros forgalmat bonyolított 2021-ben, 53,4 százalékkal többet az előző évinél, piaci részesedése pedig 4,6 százalék lett.

A bevétele alapján a hatodik a Broadcom (18,8 milliárd dollár, 3,2 százalék piaci részesedés), hetedik a MediaTek (17,6 milliárd dollár, 3 százalékos piaci részesedés), nyolcadik a Texas Instruments (17,3 milliárd dollár, 2,9 százalék piaci részesedés) kilencedik a NVIDIA (16,8 milliárd dollár, 2,8 százalék piaci részesedés) a tizedik pedig az AMD (16,3 milliárd dollár, 2,7 százalék piaci részesedés).

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!