Krimi

2023.01.25. 16:00

170 embert csapott be a magyar csalókirály, most a rendőröket is átverte

Tíz évig keresték, nemrég megszökött.

Forrás: Shutterstock

Fotó: godongphoto

Kicselezte az olasz hatóságokat egy magyar bűnöző, akit az FBI és az Interpol csalás és sikkasztás miatt keresett. 2017-ben el is kapták, de mivel nem tett beismerő vallomást, és a bizonyítékokat még gyűjtötték, csak háziőrizetben tarthatták fogva - írja a Bors.

A 47 éves magyar – az FBI gyanúja szerint – egy amerikai bűnbanda tagjaként csaltak ki pénzt világszerte.

A neten keresztül olyan autók eladását hirdették meg, amelyek valójában nem voltak tulajdonukban. A gyanútlan vásárlók elutalták a pénzt, de autót soha nem kaptak cserébe.

A magyar férfit azzal vádolják, hogy három ügyvéd segítségével 44 embertől szedett ki összesen egymillió dollárt, azaz közel 400 millió forintot.

 

A bűnszervezet tagjai 5,2 milliárd forintnyi dollárt loptak el több mint 170 áldozattól

– mondta Andrew Vale, az FBI washingtoni irodájának igazgatóhelyettese.

Tengerparti ház, mint börtön

A csaló a felesége tengerparti lakásában tölthetette az elmúlt öt évet, az olaszországi Jesoloban. A magyar gyanúsított számára 2023 első hónapjára már vélhetően unalmassá vált a tengerparti kilátás; úgy döntött megszökik. Megbuherálta a biztonsági bokaperecét, és egyszerűen kisétált otthonából. A hatóságok azóta is keresik - írja az egyik olasz lap.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!