2025.03.14. 07:35
Kigyulladt egy repülő, az utasok a gép szárnyára menekültek (videó)
Tizenkét utast könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba, miután csütörtökön a landolást követően kigyulladt az American Airlines egyik gépe a denveri repülőtéren.

Kigyulladt az American Airlines egyik gépe a denveri repülőtéren; több utas könnyebben megsérült
Forrás: AFP
Az utasokat ki kellett menekíteni az American Airlines egyik landoló járatáról a coloradói Denver repülőtéren, miután tűz ütött ki a gépen. A társaság szerint a Boeing 737-800-as repülőnek motorproblémája volt. A pilóták vészhelyzeti evakuálásra utasították a 172 utast, akik végül a repülőgép szárnyára menekültek – írja a Magyar Nemzet.
A repülőgép egyik motorja akkor gyulladt ki, amikor a leszállást követően a gép a kapuhoz gördült
– ismertette a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA).
A közlemény szerint a repülőt vészcsúszdán hagyták el az utasok, akik közül tizenketten kisebb sérülésekkel kórházba kerültek. A balesetről a közösségi médián megjelent videókon és fotókon látható, hogy utasok állnak a füstölgő gép szárnyán.
A légitársaság a legénységnek, a repülőtér dolgozóinak és a mentőknek is köszönetet mondott gyors és határozott fellépésükért, amellyel sikerült mindenkit biztonságba helyezni.
A tűzoltóknak estére sikerült eloltaniuk a lángoló gépet
– közölte a repülőtér szóvivője, és hozzáfűzte, hogy a repülőtér forgalma zavartalanul működik.
Az FAA vizsgálatot indít a baleset okainak megállapítására.
Krimi
- Megölte és feldarabolta édesapját egy férfi – eltűnésnek próbálta beállítani a gyilkosságot
- Csaknem száz tűzoltó vonult ki egy lakástűzhöz, az épületben többen életüket vesztették
- Tévedésből más gyermekének adott életet egy nő
- Videón a 6 ember életét követelő baleset: folyóba zuhant egy helikopter
- Dominikai diszkóbaleset: tovább emelkedett a halálos áldozatok száma