ez a lényege

2018.01.22. 12:02

Egy nap alatt eldőlt, hogy ki nyeri a vajdasági magyar drámaíró versenyt

Három szerzőnek – Oláh Tamás mellett Toma Viktóriának és Csík Mónikának – Festmény és falióra a buszon címmel kellett színdarabot írnia néhány óra alatt.

A megírandó mű címét a Magyar Szó újvidéki napilap hétvégi számában megjelent cikkekből véletlenszerűen húzták ki szombat reggel – közölte az MTI.

A megírt alkotásokból a rendezőknek – Kálló Bélának, Döbrei Dénesnek és Sardar Tagirovskynak – 24 órájuk volt arra, hogy színpadra állítsák az új drámákat a vajdasági magyar színházak társulatainak és a színészhallgatóknak a segítségével.

A drámaírók, a rendezők és a színészek munkáját háromfős szakmai zsűri véleményezte és díjazta. Jónás Gabriella színész, koreográfus, Tari István költő és Verebes Ernő költő, zeneszerző döntése alapján lett Oláh Tamás munkája a legjobb. A díjnyertes alkotást Sardar Tagirovsky állította színpadra.

A zsűri szerint a legjobb színész László Judit, Pongó Gábor, Banka Lívia és Huszta Dániel lett. A legjobb rendezőnek Kálló Bélát választották, aki Toma Viktória darabját állította színpadra.

Az idén a közönség is szavazhatott, a nézők szerint Csík Mónika és Döbrei Dénes előadása volt a legjobb.

A versenyt tizenhetedik alkalommal rendezték meg az Újvidéki Színházban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!