korlátozásokkal

2021.05.05. 17:16

Májusban újra várja a nézőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A nyitás azt követően vált lehetővé, hogy Kolozsváron gyors ütemben csökken az új fertőzések aránya.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások részleges feloldása után májusban ismét várja a nézőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte kedden az MTI-vel az intézmény.

Májusban Henrik Ibsen Nóra című drámája lesz három alkalommal is látható Nagy Botond rendezésében, két alkalommal a Lát(hatatlan) című kollázs-előadás lesz műsoron Leta Popescu rendezésében, és szintén két alkalommal Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátéka Árkosi Árpád rendezésében.

Május 21-én tartja a színház az idei évad első közönség előtti bemutatóját, amely ősbemutató is lesz egyben. George Orwell Állatfarm című regényét Lénárd Róbert alkalmazta színpadra, és Puskás Zoltán rendezi, a zenét Erős Ervin és Klem Dávid jegyzi. A nagytermi előadás még két alkalommal lesz megtekinthető május folyamán.

A program a Huntheater.ro oldalon böngészhető.

A májusi nyitás azt követően vált lehetővé, hogy Kolozsváron gyors ütemben csökken az új fertőzések aránya. A színház február elején is nyitást hirdetett, de akkor csak pár napig maradt három ezrelék alatt a fertőzési ráta, így visszatértek a korlátozások, és a meghirdetett előadásokat nem tudták megtartani.

A jelenleg érvényes szabályok mellett a színház az ülőhelyek 30 százalékára fogadhat nézőket, akiknek az előadás teljes ideje alatt maszkot kell viselniük.

Az intézmény tájékoztatása szerint az idén vásárolt és fel nem használt jegyek felhasználhatók a májusi előadásokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!