a Vuelta után

2017.09.11. 19:16

Hinault szerint Froome jövőre is tarolni fog

Chris Froome megcélozhatja mindhárom nagy országúti kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia, a Tour de France és a Vuelta a Espana megnyerését a sportág egyik élő legendája, Bernard Hinault szerint.

„Froome egyértelműen a generációja bajnoka. Uralja, vezeti a mezőnyt, a stílusát az ellenfeleihez igazítja” – méltatta a vasárnap zárult Vueltán győztes brit kerekest a 62 esztendős Hinault, aki tízszer diadalmaskodott nagy körversenyen – ötször a francia, háromszor az olasz és kétszer a spanyol viadalon –, ezzel második az örökrangsorban a belga Eddy Merckx mögött.

„Még mindig úgy gondolom, hogy lehetséges egy évben győzni a három nagy versenyen” – tette hozzá a francia Hinault, aki háromszor duplázott: 1978-ban a Vueltát és a Tourt, míg 1982-ben és 1985-ben a Girót és a Tourt nyerte meg.

A négy Tour de France-on győztes Froome a mostani Vueltán szerzett bajnoki címével a legjobbak közé emelkedett, ugyanis mindössze a tizedik kerekes, akinek legalább öt diadala van a háromhetes viadalokon. Emellett harmadik bringásként ugyanabban az évben megnyerte a francia és a spanyol körversenyt. Ez ugyan korábban Hinault mellett sikerült a szintén francia Jacques Anquetilnek is, de abban az időszakban a Vueltát még az év elején rendezték meg, 1995 óta pedig a nyár végi-ősz eleji időszakban, alig egy hónappal a Tour vége után rajtol. A Sky csapatkapitánya az idei két viadalon 6862 kilométert teljesített, 73 hegyre tekert fel és 165 órát töltött a nyeregben.

A kenyai születésű, kétszeres olimpiai bronzérmes Froome hangsúlyozta, a következő esztendőben a legnagyobb célja, hogy egymást követő negyedik évben győzzön a Tour de France-on, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy megpróbálkozik a triplázással.

„Kockázatos lenne, ez kétségtelen, mert fizikálisan mindig a penge élén kell táncolni” – fűzte hozzá Hinault.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában