Baráti szívesség

2017.10.09. 14:43

Heynckes bízik a csapatban

Magabiztosan nyilatkozott hétfőn Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának új trénere, akinek nincs kétsége afelől, hogy a gyenge szezonkezdet és Carlo Ancelotti másfél héttel ezelőtti menesztése után sikerül a jó irányba terelnie az együttest.

A 72 éves szakember negyedszer ül le a kispadra a bajor gárdánál, amely jelenleg címvédőként második a Bundesligában, öt ponttal lemaradva az éllovas Borussia Dortmundtól. A Bayern két meccs után három ponttal a Bajnokok Ligájában is a második helyen áll a csoportjában.

„Úgy gondolom, nehéz a helyzet, a csapat éppen változáson megy át” – fogalmazott a játékosként 1974-ben világbajnok Heynckes, aki korábban 1987-től 1991-ig, majd 2009-ben egy hónapig, végül 2011-től 2013-ig ült a Bayern München kispadján. Utolsó szerepvállalása óta nem dolgozott, nyugdíjasként élte napjait. Mostani szerződése az idény végéig szól.

„Vannak sérültek, mint Manuel Neuer, aki a világ legjobb kapusa, vagy Franck Ribéry. Ezek hátráltató tényezők, de úgy érzem, tudom, hogyan kerüljek kapcsolatba a csapattal és tudom, milyen munkát kell elvégeznünk” – tette hozzá. Mint mondta: biztos abban, hogy a csapatot újra nyerő pályára tudják állítani, mert megvan benne az a minőség, ami ehhez kell.

„Nem lesz könnyű, de úgy gondolom, megvan a tapasztalatom hozzá. Nem fogom kerülni a konfliktusokat, egy olyan csapatot akarok látni, amelyben mindenki küzd a másikért és tisztelik egymást a játékosok”

– jelentette ki a tréner.

Heynckes, aki szombaton, a Freiburg elleni hazai bajnoki mérkőzésen debütál újfent a vezetőedzői poszton, hangsúlyozta: a mostani nem visszatérés, inkább egy szívesség, amit jó barátjának, a Bayern München elnökének, Uli Hoenessnek tesz, és az idény vége után ismét nyugdíjas lesz.

A német szakember korábban a Real Madriddal is BL-t nyert és irányította a Benficát, az Athletic Bilbaót, illetve több más német csapatot is.

„Heynckes jelen pillanatban a legjobb megoldás a számunkra – mondta Hoeness. – Érkezésével van időnk átgondolni a helyzetünket, megoldani a problémákat, és megtervezni a jövőt, hogy július elsején bemutathassuk az új trénerünket. Boldog vagyok, hogy a legjobb barátom visszatért a Bayernhez.”

Borítókép: Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgóklub új vezetőedzője (b2), valamint Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern vezérigazgatója (b), Hasan Salihamidzic sportigazgató (j2) és Uli Hoeness klubelnök a Heynckest bemutató sajtótájékoztatón Münchenben 2017. október 9-én.

MTI / EPA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában