Megérkeztek

2018.01.25. 11:00

Egyesültek az észak-koreaiak a déliekkel

Megérkezett csütörtökön Dél-Koreába az a 12 észak-koreai női jégkorongos, aki az egyesített koreai csapatban szerepel majd a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpián.

A hokisokkal tartott három szakember is, köztük Park Chol Ho edző.

„Nagyon elégedett vagyok, hogy közös csapattal szerepelhetünk az olimpián. Jó eredményt várok, ha tudjuk egyesíteni az erőinket. Igaz, nehéz dolgunk lesz, mert kevés idő áll rendelkezésre” – mondta Park, amikor az észak-koreai delegációt busszal elszállították az olimpiai faluba.

A téli olimpián Dél-Koreával közös női válogatottal induló észak-koreai jégkorongcsapat megérkezik a dzsincshoni edzőközpontba
Forrás: MTI/EPA pool | Fotós: Szong Kjung Szok

 

A koreai női válogatott szövetségi kapitánya a kanadai Sarah Murray, aki a tervek szerint az első napokban külön tréningezik az észak-koreaiakkal, és ahogy felmérte őket, azután dönt arról, melyik játékosra milyen támadósorban, illetve védőpárosban számít.

A házigazda csapat február 10-én Svájccal, 12-én Svédországgal, 14-én pedig Japánnal találkozik a csoportkörben.

Észak- és Dél-Korea a múlt héten egyezett meg arról – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) maximális támogatásával -, hogy sportolóik együtt vonulnak be a nyitóünnepségen, illetve közös női jégkorong-válogatottat indítanak.

A két Korea a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) rendezvényein egymás ellen mérkőzik, például a tavalyi divízió II/A-világbajnokságon a déliek 3-0-ra nyertek az északiak ellen, ám az olimpia nem IIHF-, hanem NOB-rendezvény. A női világranglistán a dél-koreai csapat a 22., az északi a 25. helyen áll.

Borítókép: Jun Jong Pok, az észak-koreai sportminisztérium vezető tisztségviselője (k), valamint a delegációjának a tagjai a 2018-as phjongcshangi téli olimpia helyszíneinek tanulmányozására érkeznek Dél-Koreába a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben fekvő Padzsun keresztül 2018. január 25-én.

MTI / EPA pool

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában