Premier League

2018.01.12. 09:51

Nagy meccs vár Klopp fiaira – már Coutinho nélkül

A listavezető, egyedüliként veretlen Manchester City a bombaformában futballozó Liverpoolhoz látogat az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.

Josep Guardiola vezetőedző együttese legutóbb tavaly április 5-én, a Chelsea otthonában veszített bajnoki mérkőzést, míg a Vörösök 16 tétmérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Az Anfield Road korántsem a kedvenc pályája a Manchester Citynek, ugyanis legutóbbi 14 Premier League-mérkőzésén nem tudott innen győztesen távozni, ráadásul a legutóbbi négy összecsapást mindig a hazaiak nyerték. Jürgen Klopp ugyan a héten elveszítette legértékesebb játékosát, a brazil Philippe Coutinhót – aki minden idők harmadik legdrágább átigazolási díjáért került az FC Barcelonához -, azonban ágyéksérülését követően újra számíthat a szezonban már 17 bajnoki gólnál járó Mohamed Szalahra.

A címvédő Chelsea a 2016-os bajnok Leicester Cityt látja vendégül: a Kékek azóta, hogy szeptemberben hazai pályán kikaptak a Manchester Citytől, sorozatban hét győzelemnél járnak a Stamford Bridge-en.

A Tottenham Hotspur és az Everton összecsapásán Harry Kane, a londoniak gólgyárosa egyik kedvenc ellenfelével szemben léphet pályára, ugyanis mindkét legutóbbi Everton elleni mérkőzésen duplázott.

A Manchester United hétfőn az edzőváltáson átesett Stoke Cityt fogadja. Mark Hughes vezetőedzőt a múlt heti FA Kupa-búcsút követően menesztették.

Premier League, 23. forduló:

szombat:

Chelsea-Leicester City 16.00

Crystal Palace-Burnley 16.00

Huddersfield-West Ham United 16.00

Newcastle United-Swansea City 16:00

Watford-Southampton 16.00

West Bromwich Albion-Brighton 16.00

Tottenham Hotspur-Everton 18.30

vasárnap:

Bournemouth-Arsenal 14.30

FC Liverpool-Manchester City 17.00

hétfő:

Manchester United-Stoke City 21.00

Az állás:

1. Manchester City 22 64-13 62 pont

2. Manchester United 22 45-16 47

3. Chelsea 22 41-16 46

4. FC Liverpool 22 50-25 44

5. Tottenham Hotspur 22 42-21 41

6. Arsenal 22 40-28 39

7. Burnley 22 19-19 34

8. Leicester City 22 34-32 30

9. Everton 22 25-34 27

10. Watford 22 31-40 25

11. Huddersfield 22 18-35 24

12. Brighton 22 17-27 23

13. Newcastle United 22 20-30 22

14. Crystal Palace 22 20-33 22

15. West Ham United 22 25-40 22

16. Bournemouth 22 22-34 21

17. Southampton 22 21-32 20

18. Stoke City 22 23-47 20

19. West Bromwich Albion 22 16-30 16

20. Swansea City 22 13-34 16

Borítókép: AFP PHOTO / Oli Scarff

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában