bajnokok ligája

2018.04.23. 11:56

Livepoolban nem pánikolnak a Roma miatt

A Liverpool labdarúgócsapata két gólt kapott a hétvégi bajnoki fordulóban, de a védő Virgil van Dijk szerint ez még nem ok a pánikra az AS Roma elleni a Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonása előtt.

Fotós: AFP

A keddi találkozón házigazda Liverpool szombaton a West Brom elleni idegenbeli 2-2-es döntetlennel hangolt a BL-meccsre. Jürgen Klopp együttese a legutóbbi tíz tétmérkőzéséből hatszor eredményesen őrizte kapuját, van Dijk azonban nem aggódik amiatt, hogy szombaton a Premier League sereghajtójától két gólt is kaptak.

„Nincs ok a pánikra. Folytatnunk kell azt, ami a korábbi mérkőzéseken már működött” – nyilatkozta Van Dijk. A BL-elődöntőt illetően kiemelte: hatalmas lehetőség előtt állnak.

A Premier League-ben a szezon legjobb játékosának megválasztott Mohamed Szalah – aki az előző idényben még a Roma játékosa volt – a vasárnapi díjkiosztó gálán úgy fogalmazott, hogy labdarúgóként elsősorban a klub sikereiben gondolkodik, és nem az egyéni elismerésekben, így a legfontosabb számára az, hogy a csapattal nyerjen trófeát.

„Nagyon közel vagyunk hozzá a Bajnokok Ligájában, ahol elődöntőbe kerültünk.

Reméljük, hogy megnyerjük”

- fogalmazta meg a célt Szalah.

A Roma szintén szombaton tartott BL-főpróbát. Az akkor és kedden is vendégként pályára lépő fővárosi csapat a SPAL ellen győzött 3-0-ra. Eusebio Di Francesco vezetőedző elégedett volt játékosai teljesítményével, különösen azzal, hogy mentálisan erősnek bizonyultak.

„Egy dolgot tudok kiemelni, ami nem tetszett, hogy túl sok gólszerzési lehetőséget hagytunk ki” – nyilatkozott a szakember. Hozzátette: a Liverpool elleni mérkőzésen már az első perctől kezdve sokkal több koncentrációra lesz szükségük a befejezéseknél.

Az angol és az olasz együttes nem sűrűn fordult meg a legrangosabb kupasorozat legjobb négy csapata között a közelmúltban. Sőt, az AS Roma egyetlen részvételéig egészen 1984-ig kell visszamenni, akkor történetesen éppen a Liverpoollal vívott döntőt még a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában, és hazai pályán büntetőkkel elbukta a trófeát. A Liverpool tizedszer játszhat a legjobb négy között, de legutóbb tíz éve volt elődöntős. Akkor 4-3-as összesítéssel a Chelsea búcsúztatta.

Borítókép: Danny Ings (b) és Virgil Van Dijk a Manchester City elleni BL-visszavágó után

AFP PHOTO / Paul Ellis

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!