Brit Nagydíj

2018.07.08. 17:56

Vettel nyerte Hamilton hazai futamát

A Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve a szintén négyszeres vb-győztes, címvédőt, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzőjét.

Ferrari's German driver Sebastian Vettel kisses his winner's trophy on the podium after the British Formula One Grand Prix at the Silverstone motor racing circuit in Silverstone, central England, on July 8, 2018. /

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Andrej ISAKOVIC

A 31 éves Vettelnek ez volt az idei negyedik, és pályafutása 51. futamgyőzelme, s ezzel nyolc pontosra növelte az előnyét a vb-pontversenyben Hamiltonnal szemben.

Hamilton az első körben egy ütközés miatt a mezőny végére esett vissza, s onnan jött fel végül másodiknak.

A dobogó alsó fokára Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen állhatott fel.

A rajtot a második kockából startoló Vettel kapta el a legjobban, és azonnal lehagyta a pole pozícióból induló Hamiltont, akit csapattársa, Valtteri Bottas is megelőzött, Räikkönen pedig a harmadik kanyarban próbált bevágni a brit címvédő mellé, de autójának bal első kerekével eltalálta Hamilton Mercedesének jobb hátsó abroncsát. Hamilton megpördült és a mezőny végére esett vissza, Räikkönen pedig két pozíciót veszítve, ötödikként tudta folytatni a futamot.

Az első kör végén Vettel, Bottas, Max Verstappen (Red Bull) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Hamilton a 18. pozícióból próbált előrébb jönni.

A 10. körben Hamilton már hetedik volt, Räikkönen pedig 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíróságtól, amely őt ítélte felelősnek a rajt utáni ütközésért.

A kerékcserék sorát a 17. körben a harmadik Verstappen kezdte meg, s az ötödik helyen tért vissza a pályára. Vettel az élről a 21. körben hajtott ki a boxba, Bottas pedig egy körrel később kapott friss abroncsokat.

Hamilton ekkor még nem járt kint kerékcserén, így második volt, de rövidesen maga elé engedte csapattársát, Bottast. A brit címvédő aztán a 26. körben megkapta az új gumikat, és a hatodik pozícióban folytathatta a versenyt.

A 32. körben Marcus Ericsson (Sauber) hatalmas balesetet szenvedett az első kanyarban. A svéd pilóta nem sérült meg, ám a versenyautó mentésének az idejére a biztonsági autó behajtott a pályára. Az élmezőnyből a vezető Vettel, valamint Verstappen és Räikkönen is a boxba hajtott kerékcserére, Bottas és Hamilton viszont nem állt ki friss abroncsokért.

Mielőtt a safety car a 37. körben elengedte volna a mezőnyt, Bottas vezetett, Vettel második, Hamilton harmadik volt, mögötte Verstappen és Räikkönen érkezett a negyedik és az ötödik helyen.

A biztonsági autó egy kört sem „pihenhetett”, miután Romain Grosjean (Haas) és Carlos Sainz (Renault) összeütközött, és mindkét autó a gumifalba csapódott.

A safety car aztán a 41. körben állt ki a mezőny elől, és a hajrára az első négy helyezett között nagy csata alakult ki: elől Bottas és Vettel küzdött a győzelemért, a dobogó alsó fokáért pedig Hamilton és Räikkönen harcolt egymással.

Vettel öt körrel a leintés előtt meg tudta előzni Bottast, akit aztán szinte azonnal lehagyott Hamilton, majd Räikkönen is, de más jelentős változás a verseny végéig már nem történt.

A vb két hét múlva, a Német Nagydíjjal folytatódik.

Borítókép: Sebastian Vettel a díjjal

Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában