BL-nyilatkozatok

2018.10.24. 10:29

Mourinho: a Juve védőinek a Harvardon kéne oktatni

José Mourinho, a Manchester United szakvezetője dicsérte a csapatát a hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen legyőző Juventus labdarúgóit, miközben ismét kritizálta saját klubjának vezetőit.

Manchester United coach Jose Mourinho during the Uefa Champions League Group Stage football match n.3 MANCHESTER UNITED - JUVENTUS on 23/10/2018 at the Old Trafford in Manchester, England. (Photo by Matteo Bottanelli/NurPhoto)

Fotó: NurPhoto

A portugál edző az 1-0-s vereség után elmondta: a BL egyik favoritjával szemben maradtak alul, és a második félidőben nyújtott játékukkal akár más eredményt is elérhettek volna.

„A Juventus elrejtette a labdát, és ez frusztrálttá tett minket az első félidőben.

A másodikban viszont már agresszívabban játszottunk, játékosaim nagy erőfeszítéseket tettek” – nyilatkozta Mourinho. Kiemelte: az ellenfél labdarúgói közül elsősorban a két középső védő, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci tett rá kedvező benyomást.

„Elmehetnének a Harvard Egyetemre oktatni, hogyan kell belső védőt játszani”

- mondta az edző.

Mourinho hangsúlyozta: már a sorsolás pillanatában tudták, hogy a Juventus mögött csak a második helyért csatázhatnak a Valenciával, amellyel szemben a harmadik fordulót követően kétpontos előnyük van.

A Manchester United edzője a nyáron gyakran bírálta a klub visszafogott átigazolási stratégiáját – annak ellenére, hogy 2016-os érkezése óta már közel 400 millió fontot (147 milliárd forintot) költöttek játékosvásárlásra -, ezt a vereség után sem felejtette el kiemelni.

„A Juventus szintjén akarunk lenni? A Barcelonáén? A Real Madridén? A Manchester Cityén? Hogyan érhetnénk ezt el?”

- tette fel a költőinek szánt kérdést Mourinho a sajtótájékoztatón. Majd arra az újságírói kérdésre, miszerint „erősítésekre lenne-e szüksége”, határozott igennel válaszolt.

Massimiliano Allegri, a Juventus trénere kiemelte: futballistái az Old Traffordon megmutatták, egy mérkőzésen mikor és hogyan kell lelassítani, valamint felgyorsítani a játékot.

Borítókép: Mourinho rémült fejjel veszi tudomásul, hogy a Juventusban jobb játékékosok vannak

AFP / NurPhoto / Matteo Bottanelli

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!