egy korszak vége

2020.03.03. 23:17

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a NOB-ban

A NOB közleményében köszönetét és megbecsülését fejezte ki Aján Tamásnak ezért a gesztusáért, illetve megköszönte hosszú éven át tett szolgálatait.

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott.

A NOB honlapján megjelent keddi közlemény szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnöke annak ellenére adta be lemondási szándékát, hogy továbbra is a leghatározottabban tagadja a közelmúltban őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát.

Ugyanakkor szavai szerint „rá kellett jönnie, hogy ezek a vádak beárnyékolják szeretett sportága olimpiai felkészülését és versenyét, ezért lemondásával szeretné megvédeni sportága hírnevét és az olimpiai mozgalmat”.

A NOB közleményében köszönetét és megbecsülését fejezte ki Aján Tamásnak ezért a gesztusáért, illetve megköszönte hosszú éven át tett szolgálatait.

Ajánt az ARD német televíziós csatorna illette súlyos vádakkal. Január elején sugárzott riportjuk szerint a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. A vádakat korábban a MACS is visszautasította.

Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Aján Tamás minden vádat határozottan visszautasított, és január végén az IWF végrehajtó bizottságának dohai ülésén maga kérte tevékenységének 90 napos felfüggesztését annak érdekében, hogy felállhasson egy független testület a vádak valóságtartalmának felderítésére.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában