nba

2021.06.02. 08:26

Továbbjutott a Brooklyn

A Brooklyn Nets magabiztos győzelmet aratott a vendég Boston Celtics ellen, ezzel 4-1-re megnyerte a párharcot az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első fordulójában.

A keddi játéknap két nyugati találkozóján is hazai siker született, így a Phoenix Suns a címvédő Los Angeles Lakers, a Denver Nuggets pedig a Portland Trail Blazers elleni párharcban jutott 3-2-es vezetéshez.

A Brooklyn ismét három sztárjának jó játékával tudott győzedelmeskedni. James Harden 34 pontot, 10 lepattanót és 10 gólpasszt ért el, míg Kyrie Irving 25, Kevin Durant pedig 24 ponttal zárt. Harden keddi teljesítményével a Nets történetének második játékosa lett Jason Kidd után, aki tripla duplát ért egy rájátszásmérkőzésen.

A nyugati meccsek közül a phoenixi nagyon sima volt, a Suns 30 ponttal nyert. Köszönhetően legfőképp annak, hogy a Lakersben az előző találkozó második negyedében megsérült Anthony Davist senki sem tudta pótolni, így LeBron James egyedül maradt. A kaliforniaiak szupersztárja (24 pont) a negyedik negyed első felében már a padon ült, majd öt perccel a találkozó vége előtt bevonult az öltözőbe.

Denverben ugyanakkor végig kiélezett, élvezetes meccset játszott a Nuggets és a Trail Blazers. Az ütközet a rendes játékidőben, majd az első hosszabbításban sem dőlt el, végül a második hajrájában a hazaiak le tudták gyűrni a portlandieket.

A meccs legemlékezetesebb teljesítményét a portlandi Damian Lillard nyújtotta, aki 55 ponttal zárt úgy, hogy 12 hárompontost dobott. Az előbbi klubrekord, utóbbi pedig ligarekord a rájátszásban. A 12 triplával Lillard Klay Thompson csúcsát adta át a múltnak, aki a Golden State Warriors játékosaként 11-szer talált be távolról 2016. május 28-án az Oklahoma City Thunder ellen.

Eredmények, rájátszás, 1. forduló:

Keleti főcsoport:

Brooklyn Nets-Boston Celtics 123-109

A párharc végeredménye: 4-1 a Brooklyn javára.

Nyugati főcsoport:

Phoenix Suns-Los Angeles Lakers 115-85

A párharc állása: 3-2 a Phoenix javára.

Denver Nuggets-Portland Trail Blazers 147-140 – kétszeri hosszabbítás után

A párharc állása: 3-2 a Denver javára.

A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában