gyász

2021.09.05. 23:00

Meghalt Ivan Patzaichin román kenulegenda

A legendás kenust szoros barátság fűzte egykori vetélytársához, Wichmann Tamáshoz.

Hetvenegy éves korában meghalt Ivan Patzaichin négyszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok román kenus – közölte vasárnap a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR).

Patzaichin az egyik legismertebb és legelismertebb román sportoló volt, aki 1984-es visszavonulása után is megőrizte rendkívüli népszerűségét. Egy lipován (orosz) nemzetiségű halászcsaládban született 1943-ban a Duna-delta egyik elszigetelt, csak vízi úton megközelíthető településén.

Az 1968-as mexikói, az 1972-es müncheni, az 1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i játékokon diadalmaskodott, emellett három olimpiai ezüstérmet is szerzett. A világbajnokságokon 22 alkalommal állt a dobogóra, kilencszer a legmagasabb fokára.

Visszavonulása után edzőként dolgozott, közel két évtizeden át a román kajak-kenu válogatottat készítette fel.

Patzaichin az egyedüli román sportoló, akit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság platina emléklánccal jutalmazott. Hetvenedik születésnapján, 2019 novemberében a legmagasabb román állami kitüntetésben részesítette Klaus Iohannis államfő.

Amint a Román Olimpiai Bizottság fogalmazott: Patzaichin „története a siker, a jóérzés és az emberi tartás története”. Az olimpiai bizottság azt is megemlítette, hogy Patzaichin az emberek tömegeit inspirálta arra, hogy szépen éljenek.

A legendás kenust szoros barátság fűzte egykori vetélytársához, Wichmann Tamáshoz, akit az olimpiákon rendre megelőzött, de aki mögött többször is alulmaradt a világbajnokságokon. Többször vállaltak közös szereplést a Budapesti Román Kulturális Intézet, illetve a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet szervezésében.

A Patzaichin 70. születésnapjára rendezett bukaresti gálaestnek 2019 novemberében a már beteg Wichmann Tamás volt a meglepetésvendége.

A román sportember tavaly februárban megrendítő üzenetben búcsúzott el a 72 évesen elhunyt magyar barátjától.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában