Járvány

2021.11.10. 09:45

Elmarad a sanghaji maraton

A szervezők a koronavírusos esetek számának növekedése miatt döntöttek így.

A koronavírusos esetek számának növekedése miatt a sanghaji maratonfutóverseny szervezői bizonytalan időre elhalasztották az idei viadalt.

„Az elővigyázatosság mellett döntöttünk, a futók és a város lakóinak egészségét tettük az első helyre” – indokolta a döntést a szervezőbizottság.

A nemzetközi versenyt november 28-án rendezték volna. A sportolók visszaválthatják a nevezési díjukat, vagy fenntarthatják jelentkezésüket a legközelebbi versenyre.

A viadal, amelyet először 1996-ban rendeztek meg, az utóbbi másfél évtizedben nemzetközi szinten is egyre komolyabb rangot vívott ki magának, amit jól mutat, hogy 2008 óta csupán négyszer fordult elő, hogy a férfiak között 2:10 órán kívüli idővel lehetett nyerni, 2012 és 2019 között pedig egyszer sem. Tavaly a pandémia ellenére megrendezték a versenyt, de a szokásosnál jóval kisebb mezőnnyel és főként kínai futókkal a mezőnyben.

A Sanghai Marathont a nemzetközi szövetség a legrangosabb, arany besorolású maratonik között tartja számon. A pályacsúcsot a férfiaknál a kenyai Paul Lonyangata tartja 2015 óta 2:07:14 órával, míg a nőknél az etióp Yebrgual Melese, aki 2018-ban 2:20:36 órával diadalmaskodott.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!