Nagy tervek

2022.06.11. 12:56

Jövőre megdöntené a világcsúcsot a női maratonfutás olimpiai bajnoka

Peres Jepchirchir a 2024-es párizsi olimpián az első nő szeretne lenne, aki megvédi a címét ebben a számban, de még ezen kívül is vannak nagy céljai.

A jövő évi London, Berlin vagy Chicago Marathonon szeretné megdönteni a világcsúcsot Peres Jepchirchir, a női maratonfutás kenyai olimpiai bajnoka.

A 28 éves atléta tavaly olyan tettet hajtott végre, amely korábban még senkinek sem sikerült: tokiói diadala után mindössze 13 héttel a New York Marathont is megnyerte. Öt hónappal később aztán Bostonban is diadalmaskodott úgy, hogy a hajrában sprintelnie kellett a győzelemért, ezzel - a szakértők szerint - minden idők legjobb maratonfutói közé lépett.

Jepchirchir a 2024-es párizsi olimpián az első nő szeretne lenne, aki megvédi a címét ebben a számban, de még ezen kívül is vannak nagy céljai.

"Van még egy küldetésem, meg akarom próbálni megdönteni a világrekordot" - jelentette ki egy pénteki interjúban. "A londoni egy gyors pálya, de ugyanez igaz Berlinre és Chicagóra is. Ezek azok a versenyek, amelyeken talán megpróbálom" - tette hozzá.

Jepchirchir minden idők ötödik leggyorsabb női maratonját produkálta 2020 decemberében, a Valencia Marathonon, amelyet 2:17:16 órás idővel nyert meg, és hisz abban, hogy "nincs messze" honfitársa, Brigid Kosgei 2019-ben felállított 2:14:04 órás világcsúcsától.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!