Remek ötletek

2022.08.08. 12:50

Világmarketinget kaphat a kerékpársport által Székelyföld

Debrecenből rajtol el kedden a 16. Székelyföldi Kerékpáros-körverseny mezőnye.

Reális esély kínálkozik arra is, hogy a rendezvény jövőre bekerüljön a Eurosport kínálatába, amivel Székelyföld soha nem látott marketinget kaphatna.A székelyudvarhelyi Chronos Consulting tulajdonosa, Lukács László vetette fel először, hogy a Székelyföldi kerékpáros-körverseny, vagy ahogy külföldön népszerűsítik, a Tour of Seklerland, idén Magyarországról rajtoljon - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből

Az ötlet kedvező fogadtatásra talált a Szijjártó Péter magyar külügy- és külgazdasági miniszter, valamint Novák Károly Eduárd, Románia sportminisztere közötti, 2022. januári megbeszélésen, ahol a két ország közötti sportegyüttműködés gyors és látványos fellendítésének kérdése is terítékre került. A találkozón a Novák kabinetfőnökeként részt vevő Lukács ötletét azonnal felkarolták, de a megvalósítás ezzel együtt is rekordsebességűnek mondható

A közel ötszázezer eurós költségvetésű verseny rajthelyszíneként eredetileg Budapest szerepelt, de az érdekelteknek hamar be kellett látniuk, hogy a Giro d’Italia után meredek dolog lenne hasonló célokra egy éven belül kétszer is lezárni a magyar fővárost. 

Az is ez ellen szólt a józanság jegyében, hogy ma még szinte lehetetlen Budapestről egy nap alatt Marosvásárhelyre áttelepíteni a verseny komplett bázisát, hogy mindjárt másnap folytatni lehessen a versenyt – márpedig egy ötnapos versenyen nem engedélyezett a szünnap.

Így esett a választás Debrecenre, a magyar–román határ közelében fekvő nagyváros illetékesei pedig szívesen vállalták a kihívást. A keddi első szakasz a Nagyerdei stadiontól Nyíregyháza irányába kialakítandó 13 kilométeres, zárt pályán zajlik, a kört hétszer teszik meg a bringások, a versenyt az M4 Sport 10 órától élőben közvetíti. Ezután a mezőny felkerekedik, a másnapi rajtot ugyanis 13 órától már Marosvásárhely főterén lövik el.

A Székely Körverseny néven 2006-ban útjára indított verseny Novák Károly Eduárd kerékpáros paralimpiai bajnok – ma Románia sportminisztere – és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda akkori polgármestere kezdeményezése volt. A nemzetközi részvételnek örvendő regionális viadal mezőnye 2020-ig Hargita és Kovászna – történelmi nevén Háromszék – megyében haladt, a rendezést 2021-től átvevő székelyudvarhelyi Chronos Consulting hirdetés­szervező és marketingcég viszont már Maros megye több fontos települését is beiktatta az útvonalba, ez évtől pedig megvalósult az országhatárokat is átlépő bővítés.

A fejlődés iránya kitaposott. A versenyt viszont egészen más dimenzióba emelné, ha megannyi kerékpáros-via­dalhoz hasonlóan az Eurosport közvetítené, s ekképpen nemzetközi érdeklődést váltana ki. Az ezt célzó tárgyalásokon már túl vannak a szervezők, úgy tűnik, igazából immár minden azon múlik, sikerül-e előteremteni a négy etap közvetítésének hatszázezer euróra becsült költségvetését.

Forrás: Illyés Tibor / MTI

– A sportérték nagyságrendekkel való emelésén túl a verseny révén soha nem látott egységes, összehangolt Székelyföld-marketinget valósíthatnánk meg – állítja Lukács László. – A kerékpársport közvetítése mellé ma már mindenütt világmarketinget társítanak, nekünk is ez a célunk. 

Annál koncentráltabb erőt elképzelni sem tudok, mint hogy egy héten át negyven nyelven Székelyföldről beszélnek egy ilyen hatalmas nézettségű csatornán. Tisztában vagyunk azzal, hogy csakis profi forgatókönyvvel, színvonalas ismertető filmekkel szabad jelentkezni, hogy a világ tudomást szerezzen róla, hol halad el a konvoj, ott éppen mi látható, de azt hiszem, készen állunk a feladatra.

A Marosvásárhely–Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy–Székelyudvarhely–Csíkszereda útvonalon zajló, összesen 684 kilométeres Tour of Seklerland tervezett befutója Hargita megye székhelyének központjában lesz augusztus 13-án 16.45 óra körül. Az előzetes nevezések alapján a rajtnál 22 csapat 132 versenyzőjét várják, Románia négy, Magyarország két csapattal indul, a többiek Németországból, Hollandiából, Lengyelországból, Ausztriá­ból, Bulgáriából, Szerbiából és Olaszországból érkeznek.

Borítókép: MTI/Vasvári Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában