La Liga

2018.01.11. 11:42

Ismét izzasztó meccs vár a Reálra

Az utóbbi időben botladozó, s csupán a negyedik helyen álló Real Madridra a 19. fordulóban sem vár könnyű feladat a spanyol labdarúgó-bajnokságban, ugyanis a hatodik Villarrealt látja vendégül.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Pierre-Philippe Marcou

Az előző szezonban sikert sikerre halmozó, címvédő gárda ebben a bajnoki kiírásban nagyon visszafogottan teljesít, az utóbbi négy meccsén mindössze öt pontot szerzett, a hátránya már 16 pont az éllovas FC Barcelonával szemben.

„Nem vagyok boldog a jelenlegi helyzetben. Minden területen javulnunk kell”

- nyilatkozta a hét elején Zinedine Zidane, aki a múlt hétvégi, Celta Vigo elleni 2-2-es döntetlent követő keddi edzés előtt motivációs beszédet tartott játékosainak. – „Annyit tehetek, hogy továbbra is keményen dolgozok, a legjobbamat nyújtom, s ezt kell csinálniuk a játékosaimnak is.”

A Villarreal november-december fordulóján volt gödörben, az elmúlt három kört viszont két győzelemmel és egy döntetlennel zárta, és csupán négy ponttal van lemaradva szombati riválisa mögött, igaz, a Real egy meccsel kevesebbet játszott.

A második Atlético Madrid előtt kilenc ponttal vezető Barcelona formája nehezen lehetne a jelenleginél jobb. A katalánok legutóbbi négy bajnoki meccsükön 12 gólt rúgtak és egyet sem kaptak annak ellenére, hogy a Real Madriddal is összecsaptak közben: a szuperrangadót 3-0-ra nyerték.

Lionel Messiék ezúttal a Real Sociedadhoz látogatnak, mely a 12. a tabellán, és az elmúlt öt fordulóban csak négy pontot szerzett.

Az Atlético a bajnokság egyik legjobb formában lévő csapatához, a hetedik Eibarhoz utazik. Diego Simeone tanítványainak nem lesz egyszerű dolguk, mivel az Eibar november 5-e óta nem kapott ki a La Ligában, azóta 6 győzelem és 1 döntetlen a mérlege.

La Liga, 19. forduló:

péntek:

Getafe-Málaga 21.00

szombat:

Girona-Las Palmas 13.00

Real Madrid-Villarreal 16.30

Eibar-Atlético Madrid 18.30

Deportivo La Coruna-Valencia 20.45

vasárnap:

Levante-Celta Vigo 12.00

Alaves-Sevilla 16.15

Espanyol-Athletic Bilbao 18.30

Real Sociedad-FC Barcelona 20.45

hétfő:

Real Betis-Leganes 21.00

Az állás:

1. FC Barcelona 18 48- 7 48 pont

2. Atlético Madrid 18 27- 8 39

3. Valencia 18 38-18 37

4. Real Madrid 17 32-16 32

5. Sevilla 18 23-27 29

6. Villarreal 18 25-21 28

7. Eibar 18 24-30 27

8. Athletic Bilbao 18 20-19 24

9. Leganés 17 13-14 24

10. Real Betis 18 30-34 24

11. Getafe 18 22-18 23

12. Real Sociedad 18 31-30 23

13. FC Girona 18 22-28 23

14. Espanyol 18 15-21 23

15. Celta Vigo 18 32-27 22

16. UD Levante 18 15-25 18

17. Deportivo La Coruna 18 20-35 16

18. Alavés 18 13-27 15

19. Málaga 18 13-32 11

20. Las Palmas 18 14-40 11

A 16. fordulóból a Leganés-Real Madrid mérkőzést utóbbi csapat klubvilágbajnoki szereplése miatt elhalasztották.

Borítókép: Zidane a kelleténél több gondolkodásra szorul mostanság.

AFP PHOTO / Pierre-Philippe Marcou

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában