A Real-Tottenham után

2017.10.18. 13:17

Nem a csatárzsenikről szólt a meccs

A Real Madrid és a Tottenham Hotspur vezetőedzője is a kapusok teljesítményét emelte ki, miután a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a két csapat 1-1-es döntetlent játszott kedden.

„Az este szuperhősei a kapusok voltak” – utalt a BL-címvédő szakvezetője, Zinédine Zidane a madridiak Costa Rica-i hálóőrére, Keylor Navasra, valamint francia honfitársára, az angolok játékosára, Hugo Llorisra. Hozzátette: csapata játékát és futballistáinak hozzáállását is megfelelőnek találta, megvoltak a helyzeteik.

„Az eredmény mégis igazságos, mert el kell fogadnunk: van olyan mérkőzés, amikor az ellenfél kapusa kifog rajtunk” – mondta Zidane.

„Hugo fantasztikus volt! Megmutatta, hogy ez az ő valódi szintje” – dicsérte elsősorban a Spurs kapusát az angolok argentin edzője, Mauricio Pochettino. Kiemelte: számára az eredménynél fontosabb, hogy vendégként is versenyképesek tudtak lenni a Real Madriddal.

„A Tottenham egy fejlődő csapat, és ez a döntetlen hatalmas motivációt ad számunkra a folytatásra.” – fogalmazott.

Miután a H csoport másik találkozóján a Borussia Dortmund szintén 1-1-es döntetlent játszott az APOEL vendégeként – Sallai Roland csereként lépett pályára a ciprusi házigazdáknál –, a két favorit előnye hat pont maradt a továbbra is nyeretlen két riválissal szemben.

„A végén még annak is örülnünk kellett, hogy nem kaptunk ki” – árulta el Peter Bosz. A dortmundiak holland edzője elismerte: a továbbjutást illetően a helyzetük a folytatásra nagyon nehézzé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában