az előzetes párharcok alapján

2017.10.19. 12:25

Sétagalopp meccsre számíthat a Bayern

A címvédő Bayern München a német labdarúgó-bajnokság pénteken kezdődő, kilencedik fordulójában a Hamburger SV csapatával találkozik, amelyet az elmúlt tíz évben többször is nagy különbséggel győzött le.

Forrás: AFP/DPA/Sven Simon

Fotó: Frank Hoermann

A címvédő Bayern München a német labdarúgó-bajnokság pénteken kezdődő, kilencedik fordulójában a Hamburger SV csapatával találkozik, amelyet az elmúlt tíz évben többször is nagy különbséggel győzött le.

A Hamburg legutóbb 2009 őszén tudott nyerni a Bayern ellen a Bundesligában, azóta akadt egy 9-2-es, két 8-0-s, egy 6-0-s és két 5-0-s veresége is.

„A Bayern remek csapat, kemény ellenfél. Nagyon nehéz meccsre számítunk, de tele lesz a stadionunk, és bízunk benne, hogy a szurkolók segíteni fognak a csapatnak” – nyilatkozta a szombati meccs felvezetéseként Jens Todt, a hamburgiak sportigazgatója.

A HSV kimondottan rossz formában van, hiszen a legutóbbi hat fordulóban mindössze egy pontot szerzett, a müncheniek viszont mindkét eddigi tétmérkőzésüket megnyerték a régi-új edző, Jupp Heynckes irányításával.

A 72 éves tréner negyedszer vezeti a csapatot, amely szombaton 5-0-ra legyőzte a Freiburgot, szerdán pedig 3-0-ra a Celticet a Bajnokok Ligájában. Heynckes a skótok elleni találkozó után kifejtette, futballistái motiváltságával és játékával alapvetően elégedett volt, de túlságosan sok helyzetet hagytak ki.

A listavezető Borussia Dortmundra sem vár megoldhatatlan feladat, hiszen szombaton az Eintracht Frankfurt vendége lesz.

A magyar válogatott kapus Gulácsi Péter együttese, az RB Leipzig a VfB Stuttgartot fogadja szombaton, a sérült csatárt, Szalai Ádámot a hírek szerint továbbra is nélkülöző Hoffenheim a VfL Wolfsburg otthonába látogat vasárnap, Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC pedig az SC Freiburg vendége lesz, ugyancsak a forduló utolsó játéknapján.

Bundesliga, 9. forduló:

péntek:

Schalke 04-FSV Mainz 05 20.30

szombat:

FC Augsburg-Hannover 96 15.30

Eintracht Frankfurt-Borussia Dortmund 15.30

Borussia Mönchengladbach-Bayer Leverkusen 15.30

RB Leipzig-VfB Stuttgart 15.30

Hamburger SV-Bayern München 18.30

vasárnap:

1. FC Köln-Werder Bremen 13.30

SC Freiburg-Hertha BSC 15.30

VfL Wolfsburg-1899 Hoffenheim 18.00

A tabella:

1. Borussia Dortmund 8 23- 5 19 pont

2. Bayern München 8 21- 7 17

3. RB Leipzig 8 15-10 16

4. 1899 Hoffenheim 8 15-10 15

5. Borussia Mönchengladbach 8 12-12 14

6. FC Schalke 04 8 10- 9 13

7. Eintracht Frankfurt 8 8- 7 13

8. FC Augsburg 8 11- 8 12

9. Hannover 96 8 8- 6 12

10. FSV Mainz 05 8 10-13 10

11. VfB Stuttgart 8 6-10 10

12. Bayer Leverkusen 8 15-13 9

13. Hertha BSC 8 8-10 9

14. VfL Wolfsburg 8 8-11 8

15. Hamburger SV 8 6-14 7

16. SC Freiburg 8 5-16 7

17. Werder Bremen 8 3- 9 4

18. 1. FC Köln 8 3-17 1

Borítókép: Thomas Müller és Robert Lewandowski gólöröme a Bayern München – SC Freiburg (5-0) Bundesliga-találkozón.

AFP / DPA / SVEN SIMON / Frank Hoermann

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában