bundesliga

2017.09.21. 15:31

A veretlen a nyeretlent látja vendégül

A nyeretlen sereghajtó 1. FC Köln a veretlen újonc Hannover 96 vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság pénteken kezdődő, hatodik fordulójában.

Mindkét csapat eddigi szereplése meglepetésnek számít, hiszen a Hannover tavasszal jutott vissza a Bundesliga élvonalába, a Köln viszont az előkelő ötödik helyen zárta az előző idényt, ennek köszönhetően az Európa Liga csoportkörében is érdekelt.

Az alsó-szászországi együttes már hónapok óta jó formában van, legutóbb március elején, még a másodosztályban veszített tétmérkőzést. Az új idényben legyőzte a Mainzot, a Schalkét és a Hamburgot, a Freiburggal és a Wolfsburggal pedig döntetlent játszott.

Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb városában a rossz rajtot – öt meccsen öt vereség, 1-13-as gólkülönbség – részben a játékvezetői tévedések számlájára írják, hiszen vasárnap a Borussia Dortmund otthonában, illetve szerdán hazai pályán az Eintracht Frankfurttal szemben is több vitatott ítélet borzolta a kedélyeket.

„Abszolút együtt érzek a kölniekkel” – mondta a lefújás után az Eintracht vezetőedzője, Niko Kovac.

Jörg Schmadtke sportigazgató közölte, nem akar sokat beszélni a játékvezetésről, hiszen a televízióban mindenki láthatta a kérdéses eseteket, de nem érti, miért fordulhat elő ilyesmi, hiszen már minden meccsen használják a videóbíró-rendszert a Bundesligában.

Peter Stöger vezetőedző állása a jelek szerint egyelőre nincs veszélyben. A legutóbbi vereség után kijelentette, bízik benne, hogy hamarosan elindulnak a helyes irányba, és a téli szünetben már nem lesznek a kiesőzónában.

A német élvonal történetében öt forduló után eddig csak egyszer, 1963-ban volt példa rosszabb rajtra: akkor a Karlsruhe szintén pont nélkül állt, 2-17-es gólkülönbséggel.

A vasárnap délutáni találkozó előtt a házigazda Hannover dolgát nehezíti, hogy nyolc játékosa is sérült.

Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC a Mainz otthonába látogat, a magyar válogatott Szalai Ádámot combsérülés miatt október közepéig nélkülöző Hoffenheim a Schalkét fogadja szombaton.

A címvédő Bayern München a hétfőn edzőváltáson átesett Wolfsburgot látja vendégül a forduló pénteki nyitómeccsén, a listavezető Borussia Dortmund – amely még veretlen, ráadásul gólt sem kapott – a Mönchengladbachot fogadja szombat este.

Bundesliga, 6. forduló:

péntek:

Bayern München-VfL Wolfsburg 20.30

szombat:

1899 Hoffenheim-Schalke 04 15.30

FSV Mainz 05-Hertha BSC 15.30

RB Leipzig-Eintracht Frankfurt 15.30

VfB Stuttgart-Augsburg 15.30

Werder Bremen-SC Freiburg 15.30

Borussia Dortmund-Borussia Mönchengladbach 18.30

vasárnap:

Hannover 96-1. FC Köln 15.30

Bayer Leverkusen-Hamburger SV 18.00

Az állás:

1. Borussia Dortmund 5 13- 0 13 pont

2. Bayern München 5 12- 3 12

3. 1899 Hoffenheim 5 9- 5 11

4. Hannover 96 5 6- 2 11

5. FC Augsburg 5 8- 4 10

6. FC Schalke 04 5 7- 6 9

7. Borussia Mönchengladbach 5 7- 5 8

8. Hertha BSC 5 6- 5 8

9. RB Leipzig 5 8- 6 7

10. Eintracht Frankfurt 5 3- 3 7

11. Hamburger SV 5 4- 8 6

12. VfB Stuttgart 5 3- 7 6

13. VfL Wolfsburg 5 3- 6 5

14. Bayer 04 Leverkusen 5 9-10 4

15. FSV Mainz 05 5 5-10 3

16. Freiburg 5 2- 9 3

17. Werder Bremen 5 3- 7 2

18. 1. FC Köln 5 1-13 0

Borítókép: Matthias Lehmann, az FC Köln labdarúgója a hétközi Eintracht Frankfurt elleni 1:0-ás vereséget követően.

AFP / DPA / Sven Simon / Volker Essler

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában