Nyárád

2017.07.02. 18:53

A vadászok jól főznek – Vadfőző verseny és sportnap Nyárádon

A vadászok nemcsak a vad elejtésének, hanem a belőlük készült ízletes ételek elkészítésének is a mesterei – jegyezte meg mosolyogva Pajak Károly nyárádi polgármester a falu idei vadfőző versenyén.

Polgár Tibor

A hatodik alkalommal megszervezett gasztronómiai megmérettetésen 16 csapat vett részt, melynek tagjai leginkább különféle ízesítésű vadpörkölteket készítettek, de a felhozatalban szerepeltek grillezett húsok is. A remek hangulatú eseményre ezúttal a Felvidékről is érkezetek vendégek: Csiliznyárád több mint 40 fővel képviseltette magát a sportnappal társított vadfőző versenyen.

– Szeretnénk testvértelepülési kapcsolatot kialakítani a csiliznyárádiakkal, mi már megfordultunk náluk, nekik ez az első látogatásuk a községünkben. Korábban átutazóban jártunk az innen mintegy 90 kilométerre fekvő településükön, és felfigyeltünk a falunevükre, aminek nyomán elhatároztuk, igyekszünk kapcsolatba kerülni velük – nyilatkozta a Naplónak Pajak Károly. Mint mondta, a csapatok hoztak magukkal hozzávalókat a főzőversenyre és a társszervező Kozma Sándor is biztosított alapanyagot, az erre az alkalomra alakult nyárádi önkormányzati „szakácskollektíva" pedig egy nagyobb adag pörköltet főzött a falu számára, hogy még véletlenül se maradjon senki éhesen a helyi közösségi ház udvarán.

A sportnap keretében négy-négy női és férfi labdarúgócsapat mérte össze tudását, előbbiek kis-, míg utóbbiak nagypályán. A nemrég véget ért szezonban a Pápai Egyesített Labdarúgó Club és Nyárád közös női focicsapata második helyen végzett a megyei felnőtt bajnokságban, számukra a rendezvényen Győrffy Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke adta át az ezüstérmeket. A nyárádi vadfőző versenyre és sportnapra idén is ellátogatott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke, aki az ilyen összejövetelek közösségépítő szerepét hangsúlyozta.

Fotó: a szerző

A kísérőprogramok között szerepelt többek között Kozma Sándor gazdag vadászati kiállításának megtekintése a közösségi házban, gumicsizma-hajító verseny a közösségi ház udvarán, valamint gyermekjátszótér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!