Nyárád

2016.07.01. 12:36

Sportnapot tartottak vadfőzéssel

Nyárád - Június 25-én rendezték meg Nyárádon a Nemzetközi Vadfőző Versenyt és Sportnapot. Pajak Károlyt, a község polgármesterét kértük, röviden számoljon be az eseményről.

Laskovics Márió

- Már hatodik éve került megrendezésre, évek óta együtt tartjuk meg a főzőversenyt és a sportnapot azért, hogy nagyobb legyen a részvétel. A kánikulai meleg ellenére idén is szép számmal vettek részt a rendezvényünkön, voltak hollandok a bázisrepülőtérről, és a szomszédos falvakból is jöttek érdeklődők – tájékoztatott a polgármester. - A vadfőző versenyen kilenc csapat volt, a hollandok nyertek. A jelenlévők pedig elfogyasztották a versenyzők által főzött vadételeket, illetve külön készültünk nagyobb adag pörkölttel, hogy senki ne maradjon éhen – mondta el Pajak Károly.

- A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége országos elnöke, az Országgyűlés alelnöke, valamint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A közösségi háznál íjász bemutató és verseny volt, a művelődési házban asztalitenisz verseny, a sportpályán pedig légpuska lövészet, gumicsizma hajító verseny, labdarúgó versenyek zajlottak. A versenyzők és az érdeklődők szórakoztatásáról  Greznár Zoltán és zenekara gondoskodott, a Nyárádi Dalárdával kiegészülve – adta hírül lapunknak Pajak Károly polgármester.

Címkék#sportnap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!