Olimpia

2012.08.02. 09:32

Olimpia - Mi történik csütörtökön? (folyamatosan frissítve)

Kövesse velünk a csütörtöki nap eseményeit, szurkoljunk a magyar sportolókért ma is a londoni olimpián!

MTI

  

Cseh László bronzérmes 200 m vegyesen

Cseh László bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban csütörtökön a londoni olimpián - kattintson a részletekért.

Takács Krisztián 12. lett 50 m gyorson

Takács Krisztián 12. lett férfi 50 m gyorson a londoni olimpia csütörtöki versenynapján.

A magyar sprinter az első elődöntőben szerepelt, s 22.01 másodperces idejével úgy lett hetedik a futamában, hogy mindössze négy századdal maradt el az országos csúcsától. A következő elődöntőben még öten bizonyultak nála gyorsabbnak.

"Jobbra számítottam, s az a baj, hogy nem tudok hibát mondani" - mondta az MTI-nek Takács. "A rajtom is rendben volt, a célba érkezésem is, és végig jónak éreztem az úszásomat. Kár, hogy nem jött össze a döntő, összességében azonban nem vagyok csalódott, a 12. hely nem rossz, s jobb annál, mintha kilencedik lettem volna..."

Gádorfalvi hetedik lett az ötödik futamban

A hetedik helyen végzett Gádorfalvi Áron a szörfösök versenyében az ötödik futamban csütörtökön a londoni olimpián.

A magyar sportoló a győztes holland Dorian van Rijsselberge után 1:46 perccel ért célba.

A hatodik futamban Gádorfalvi a 21. helyen zárt, összesítésben pedig a 21. pozíciót foglalja el a 38 tagú mezőnyben.

Utassy Lóránd szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy az ötödik futamban Gádorfalvi elsőként rajtolt, és az első bójánál vezetett is, végül a hetedik helyen ért célba. A mostani eredmények azt támasztják alá, hogy az árboc, amely eltört szerdán, valószínűleg "puha" volt, ennek is tudhatók be a verseny első felében elért gyengébb eredmények. Gádorfalvihoz hasonlóan több szörfösnek is eltört már a rendezők által biztosított árboca.

Gádorfalvi a pénteki pihenőnap után, szombaton folytatja szereplését.

Cseh Laci: ''Van még mit javulnom!''

A 400 vegyesen nem jutott döntőbe, ugyanis eltaktikázta magát, csak 9. lett, 200 pillangón szintén lemaradt a fináléról, a 12. legjobb időt úszva esélye sem volt a fináléra. Utolsó londoni számában, 200 vegyesen viszont reális esélye van az éremszerzésre. Finálé előtti interjúnk Cseh Lászlóval

Megszerezte első győzelmét a férfi vízilabda-válogatott

Javított a magyar férfi vízilabda-válogatott a londoni olimpián: két vereség után, a 3. fordulóban Kemény Dénes címvédő együttese gólzáporos mérkőzésen két találattal legyőzte szerdán a román csapatot.

Eredmény, B csoport, 3. forduló:
Magyarország-Románia 17-15 (5-4, 4-5, 5-2, 3-4)
Vízilabdacsarnok, 5000 néző, Balfanbajev (kazah), Borrell Sanchez (spanyol)
Magyarország: Nagy Viktor - Varga Tamás 1, Madaras Norbert 5, Varga Dénes, Kásás Tamás 1, Hosnyánszky Norbert 3, Kiss Gergely 2, Szivós Márton 2, Varga Dániel, Biros Péter 3, Steinmetz Ádám, Hárai Balázs, Szécsi Zoltán (kapus)
A román válogatott góldobói: Andrei Busila, Alexandru Ghiban 3-3, Kádár Kálmán, Nicolae Diaconu, Alexandru Matei, Tiberiu Negrean 2-2, Cosmin Radu 1

Bár a hatos csoport első négy helyezettje folytathatja majd a férfitornát a csoportselejtezők zárultával, s a két vereség (10-14 a szerbekkel, 10-11 a montenegróiakkal szemben) "belefért" az alapszakaszos sorozatba, a magyar együttes számára kötelező volt csütörtökön a győzelem. A kudarcok feledtetéséhez a csaknem ötezres nézősereg zömmel magyar része szűnni nem akaró buzdítással - "Ria, ria, Hungária!" - igyekezett hozzájárulni. 

Az első gólt ezzel együtt a Kovács István személyében magyar szakember irányította román válogatott, jelesül Kádár Kálmán lőtte, de Kásás Tamás rögvest egyenlített, a szintén háromszoros olimpiai bajnok csapatkapitány, Biros Péter és a büntetőből eredményes Hosnyánszky Norbert révén pedig bő három perc után már a Kemény-gárda vezetett (3-1). Váratlan fordulatként azonban  előbb szépített, majd ki is egyenlített az ellenfél, amikor Madaras Norbert balja gyors egyásutánban kétszer is villant (5-3). A játékrész vége azonban a románoké volt (5-4).

Madaras harmadik góljával startolt el a második negyed, a rivális azonban nem óhajtott leszakadni, és egy súlyos védekezési hiba nyomán megint utolérte Birosékat (6-6). Válaszul a mezőny harmadik háromszoros olimpiai bajnoka, Kiss Gergely hatalmas gólt lőtt igen messziről (7-6). Emberelőnyből egalizáltak a románok, Hosnyánszky Norbert bombájára pedig megint - immár harmadszor - Andrei Busila felelt (8-8). Szivós Márton csavargólja élményszámba ment, de a triplázó Alexandru Ghibané sem volt csúnya (9-9).

A nagyszünet után a magyar kapuban Szécsi Zoltán, a gárda negyedik háromszoros olimpiai aranyérmese váltotta Nagy Viktort, majd előbb Biros, utána pedig Madaras volt eredményes (11-9). A duplázó Szivós jóvoltából lett 12-10, a harmadik találatát jegyző Birosnak köszönhetően pedig 13-10-nél először volt háromgólnyi a különbség. Másodjára 13-11 után lett, ekkor Varga Tamás ötméteresből talált be (14-11).

A záró nyolc perc román emberhátránnyal indult, ezt nem használta ki a magyar csapat, a következőt sem, az újabb eséllyel azonban élt, Kiss G. révén (15-11). A védekezés fogyatékosságainak újabb jeleként két góllal közelebb férkőzött a rivális (15-13), Hosnyánszky átlövésből alakította az állást 16-13-ra, majd Madaras ötödször is megoldhatatlan feladat elé állította a román kapust (17-13). A szívósan harcoló ellenfél szépítését követően az utolsó akciót a magyar válogatott vezethette, de kihagyta a lehetőséget, a románok viszont nem, így 17-15-ös magyar győzelem született.

Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Sokkal nehezebb mérkőzés volt annál, mint amilyennek mások gondolták, de olyan nehéz volt, mint amilyennek mi gondoltuk. Azért, mert az első félidőben kaotikus volt a védekezésünk, amit túlvariáltunk, s a legjobb szándékunk ellenére idétlen, védőkről bepattanó gólokat kaptunk."

Kovács István, a román válogatott szövetségi kapitánya: "Nagyon jól küzdöttünk, minden elismerésem a csapatomnak. A 15 gól, amennyit lőttünk, nagy dolog egy olyan válogatott ellen, mint a magyar. Montenegró ellen még megpróbáljuk, nekünk nincs vesztenivalónk ezen az olimpián."

Sima kézilabdás vereség a horvátoktól

A magyar válogatott 26-19-ra kikapott az esélyesebb horvát csapattól a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának csütörtöki, 3. fordulójában, így nagyon meg kell küzdenie a remélt negyeddöntőbe jutásért.

Az Eb-bronzérmes horvátok uralták a "halálcsoport" újabb mérkőzését, a Mocsai-együttes jószerivel végig futott az eredmény után, kétszer volt csupán döntetlen az állás, 0-0-nál és 1-1-nél. Az első félidőben általában 2-3, a másodikban 5-6 gól volt a különbség, a lefújáskor még nagyobb.

Szombaton 22:15 órakor az ugyancsak éremesélyesek között számon tartott, vb-harmadik, Eb-negyedik spanyolok várnak a Mocsai-csapatra.

B csoport, 3. forduló:
Horvátország-Magyarország 26-19 (11-9)
Copper Box, 8000 néző, V: Abrahamsen, Kristiansen (norvég)
Horvát gólszerzők: Cupic 7/3, Duvnjak 4, Vori 4, Horvat 3, Strlek 3, Lackovic 1, Kopljar 1, Vukovic 1, Gojun 1, Balic 1
Magyarország:  Fazekas - Harsányi 2, Nagy L. 4, Schuch, Ilyés 2, Zubai, Iváncsik G. 1 - cserék: Mikler (kapus), Császár 4/3, Vadkerti 3, Perez, Lékai, Mocsai 3, Gulyás

A horvátok - akiknél a Veszprémben légióskodó Alilovic kezdett a kapuban - két győzelemmel, a magyarok a dánok elleni vereséggel és a dél-koreaiak elleni győzelemmel várták a találkozót.

A másik hálóőr, Fazekas klubtáráshoz hasonlóan jól kezdett, az első négy percben csak egy-egy gólt kaptak mindketten. Az elejétől fogva roppant keményen védekeztek a horvátok, alig lehetett lövőhelyzetet kialakítani, végül a friss veszprémi igazolás, az ex-barcelonás Nagy volt eredményes (8. perc: 3-2).

Schuchot 6-5-nél kiküldték, sikerült egy kapott góllal megúszni az emberhátrányt, ám újabb két rossz lövés után már 8-5 lett, és Mocsai Lajos ekkor időt kért. A magyarok emberelőnye alatt apadt a különbség még úgy is, hogy Perez az oldalhálóba bombázott. A horvátok elveszítették lendületüket, kapitányuk ezért megpróbálta rendezni a soraikat, ami arra elég volt, hogy 11-9-cel forduljanak, a magyarok változatlanul sok hibával játszottak.

A második félidőben Mikler állt be a kapuba, és Lékai révén már két irányító volt a pályán. Császár kihúzódott balátlövőnek, mert sem Ilyésnek, sem Pereznek nem ment korábban. A túloldalon Cupic azonban változatlanul sziporkázott, és a 35. percben már 15-10 volt az állás.

A "Harcoljatok!" többször felhangzott a lelátón, ám Alilovic ziccereket hárított, szinte csak a Németországban légióskodó Mocsai Tamás fogott ki rajta. A horvátok védekezése ellen nem tudott érvényesülni a támadó alakulat, sőt, még emberelőnyben is nőtt a különbség.

Negyedórával a vége előtt már 20-13 volt az állás, és Mocsai időt kért. A folytatásra "leült a meccs", a horvátok biztos előnyük tudatában könnyelműsködtek, de kapusuk változatlanul megbabonázta a magyar lövőket.

Az újabb győzelemmel a horvátok biztosan továbbjutottak a negyeddöntőbe, a magyarokra pedig még sorsdöntő meccs vár a spanyolok és főleg a szerbek ellen.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány: "Reális eredmény született. Úgy éreztem, hogy tartunk a horvátoktól, sok volt az eladott labda, technikai hiba. A horvát válogatott jelenleg nagyobb játékerőt képvisel, mint a magyar, ráadásul kapusuk, Alilovic köztünk él, és tudja, milyen szituációkban mit várhat a mi játékosainktól. A következő két mérkőzésünkön egészen más szellemben fogunk játszani."

Nagy László: "Ennyi eladott labdával és kimaradt ziccerrel nem lehet mérkőzést nyerni. A védekezésünkön is lehet javítani, de erre lehet alapozni, ugyanakkor főleg a támadásokban kell javulnunk. Összeszedjük magunkat, és a folytatás más lesz. A magam részéről emocionálisan biztos valamilyen módon más lesz a spanyolok elleni meccs."

Óvás után módosították egy bokszmérkőzés eredményét

Hatszor került padlóra, mégis győztesnek hozták ki az azeri Magomed Abdulhamidovot a londoni olimpia ökölvívótornáján a nehézsúlyban. A japánok óvtak, a nemzetközi szövetség (AIBA) pedig megváltoztatta a mérkőzés eredményét, így a ringben egyértelműen jobb Simicu Szatosi folytathatja szereplését.

A japánok azért tiltakoztak, mert a türkmén mérkőzésvezető egyszer sem számolt rá a hatszor is földre került azeri öklözőre a harmadik menetben. A felvételek elemzése után az AIBA megállapította, hogy az utolsó három alkalommal rá kellett volna számolni Abdulhamidovra.

Az AIBA egyben fegyelmi vizsgálatot indított a mérkőzésvezető ellen.

Bognár Richárd hatodik dupla trapban

Bognár Richárd 182 koronggal a hatodik, azaz pontszerző helyen végzett csütörtökön férfi dupla trapban a londoni olimpián.

A 45 esztendős mosonmagyaróvári koronglövő, a magyar küldöttség legidősebb tagja az alapversenyben 137 találatot ért el, s ezzel a hatodik helyen még éppen bekerült a fináléba (a vb-címvédő kínai Li Csün /Li Jun/ csak tizedik, míg a pekingi bajnok amerikai Walton Eller csupán 22. lett).

A döntő előtt az élen a brit Peter Wilson állt 143 koronggal, az orosz Vaszilij Moszinnak és a kuvaiti Fehaid Aldehaninak 140-140, az ugyancsak orosz Vitalij Fokejevnek 139, a svéd Hakan Dahlbynak pedig - Bognárhoz hasonlóan - 137 korongja volt. Mivel a finálé eredménye hozzáadódik az alapversenyhez, a magyarnak a jó teljesítmény mellett az is kellett az előrelépéshez, esetleg a dobogó eléréséhez, hogy a riválisok hibázzanak a végjátékban.

A 2010-es világbajnokságon ötödik, olimpiai újonc Bognár - aki mindössze hat éve kezdett foglalkozni komolyabban ezzel a számmal - rögtön egy tévesztéssel kezdte az ötven (25x2) korongos finálét a Királyi Tüzérségi Laktanyában, a folytatásban aztán javított, de az első ötös sorozat után ezzel együtt maradt a hatodik helyen. A hetedik kísérletnél egy újabb Bognár-hiba következett, s mivel az ellenfelek - Fokejeven kívül - biztos kézzel gyűjtögették a pontokat, a dobogó egyre távolabbinak tűnt. A gyengélkedő orosznak köszönhetően a döntő felénél Bognár feljött az ötödik helyre, majd a hajrához érkezve egy korongra került az éremtől a rendkívül szorossá váló küzdelemben. Tíz lövéssel a vége előtt Wilson fölényesen vezetett, a többi öt lövő pedig egy korongon belül volt - Bognár azonban ekkor újra hibázott, ráadásul kétszer is, s ezzel elúszott a dobogó.

A versenyt - a hazai közönség nagy örömére - Wilson nyerte 188 koronggal.    

A felkészülését szinte teljesen maga fedező Bognár ezzel együtt minden dicséretet megérdemel, magyar férfi koronglövő ugyanis ezt megelőzően legutóbb 2000-ben, Sydneyben szerepelhetett olimpiai döntőben, akkor Gerebics Roland ötödik lett dupla trapban.

"Ha előzetesen valaki azt mondja, hogy döntőbe jutok, aláírtam volna, hiszen ez volt a célom. Az alapverseny után nem is tudtam, hol állok, a pszichológusunk mondta, hogy bent vagyok a fináléban, erre én mondtam, hogy az kizárt dolog! Őszintén szólva akkor örömömben inkább elvonultam volna sírni, minthogy menjek a döntőre, hiszen számomra ez óriási dolog" - nyilatkozott mosolyogva az MTI-nek a döntőt követően Bognár, miközben már jelezték neki, hogy kiválasztották, s az interjúk után doppingvizsgálatra kell mennie.

Azzal kapcsolatban, hogy csupán hat éve kezdett komolyabban foglalkozni a dupla trappal, s most ötkarikás döntőben szerepelhetett, a magyar lövő azt mondta: az ő példája is mutatja, hogy lehet Magyarországon "sportot csinálni" és eredményeket elérni, ha az ember igazán akarja.

"Persze másrészről kell hozzá egy csomó pénz és idő is, én például 95 százalékban magam finanszírozom a felkészülésemet" - tette hozzá.

Bognár elárulta még, hogy bár áprilisban versenyzett már az olimpiai pályán és két hete is ott töltött egy hetet, a körülményekre nem tudott felkészülni, mert az időjárás, a szél állandóan változik, s így volt ez a csütörtöki verseny alatt is. 

Eredmény:
férfi dupla trap, olimpiai bajnok:
   Peter Wilson (Nagy-Britannia) 188 korong (143 korong)
2. Hakan Dahlby (Svédország) 186 (137)
3. Vaszilij Moszin (Oroszország) 185 (140)
...6. BOGNÁR RICHÁRD 182 (137)

Joó Abigél ötödik lett

A 78 kg-os Joó Abigél az ötödik helyen végzett csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornáján.

A negyeddöntőtől sérült magyar dzsúdós a tavaly világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheumeo ellen lépett tatamira a harmadik helyért, aki az elődöntőben a hazaiak versenyzőjétől, Gemma Gibbonstól szenvedett meglepetésre ipponvereséget.

A kétszeres Európa-bajnok Joó hősiesen küzdött a bronzmérkőzésen, de sérülése láthatólag akadályozta a dobásindításokban. Bár a mérkőzésvezető őt intette meg, ellenfele sem volt sokkal aktívabb. Joó továbbra sem talált fogást a francián, aki viszont 1:18 perccel a vége előtt villámgyorsan eldobta őt, s ipponnal győzött.

"A testsúlyomat nem bírta el a jobb lábam, pedig ez elég fontos a dobásaimnál" - mondta Joó Abigél, aki elárulta, hogy nem sokat gondolkozott sérülése után a folytatáson:

"Amikor megkérdezték, hogy kiállok-e, mondtam persze, hogy kiállok, pedig akkor még annyira fájt a lábam, hogy megmozdítani sem tudtam. Az orvos azt mondta, hogy a porc sérült, s ha küzdök, akkor se lesz rosszabb. Kaptam rá egy szép kötést, meg fájdalomcsillapítót. Más is küzdött már így, Hédinek is szét van szakadva a combja."

Az 57 kg-os Karakas Hedvig szintén sérülten cselgáncsozva lett ötödik Londonban.

Pánczél Gábor szerint a francia ellen is volt esélye tanítványának.

"Már az előző mérkőzés is egy csoda volt, most ugyanúgy álltunk oda. Volt egy apró taktikai oka, hogy nem sikerült eldobni a franciát, vékonyabb volt ugyanis a ruhája, így lecsúszott róla a fogás. De a dzsúdó ilyen, egészséges emberek is a hátukra esnek."

A nyolcfős magyar cselgáncsküldöttségből utolsóként Bor Barna lép tatamira pénteken. A mérleg eddig egy ezüst- (Ungvári Miklós), egy bronzérem (Csernoviczki Éva) és két ötödik hely (Joó Abigél, Karakas Hedvig). Csoknyai László, Madarász Tamás és Mészáros Anett helyezetlenül zárt.

Harcsa negyeddöntős

Harcsa Zoltán bejutott a negyeddöntőbe a londoni olimpiai férfi ökölvívótornájának 75 kg-os súlycsoportjában, miután csütörtökön fölényes pontozással legyőzte a namíbiai Mujandje Kasutót.

Szántó Imre 19 éves tanítványa szombaton, londoni első meccsén még kicsit idegesen kezdett, s az első menet után még hátrányban volt, ezúttal azonban már a nyitó három perc után vezetett. A második szakasz kétpontos Harcsa-előnnyel indult, s az egyre magabiztosabb magyar a következő szünetig további hármat tett ehhez hozzá. A meccs ezzel tulajdonképpen el is dőlt. Az utolsó, sok ütést hozó szakaszban Harcsa uralta a ringet, s végül 16-7-es győzelmet aratott.

Az ifjúsági olimpiai bronzérmes magyar középsúlyú a brazil Florentino Falcao ellen lép majd ringbe a negyeddöntőben, hétfőn közép-európai idő szerint 22:45 órától, s ha nyer, már biztosan érmes a XXX. nyári játékokon.

A háromfős magyar bokszcsapatból Káté Gyula (64 kg) megnyerte első meccsét, s legközelebb szombaton lép a kötelek közé az olasz Vincenzo Mangiacapre elleni nyolcaddöntőben. Varga Miklós (60 kg) ezzel szemben vasárnapi nyitótalálkozóján kikapott litván riválisától, és befejezte szereplését.

Gyurtában más érzéseket mozgat meg az olimpiai arany

Gyurta Dániel aranyérme másolatát eljuttatja a tragikusan elhunyt norvég úszó családjához, napjaink legjobb mellúszójának a japán Kitadzsimát tartja, és nagyon szurkol öccse, Gergő londoni sikeréért.

A XXX. nyári olimpia 200 méteres mellúszóversenyének szerdai győztese minderről azon a találkozón beszélt, amelynek csütörtök délután adott otthont a sajtóközpont, s ahol vagy két tucat sajtómunkás sereglett össze, hogy "pótbeszélgetést" folytasson a magyar úszósport 24. ötkarikás aranyérmesével.

"Megpróbáltam aludni az éjjel, kipihenni a fáradalmakat, részben sikerült is" - mondta boldogan, de korántsem frissen a 23 éves versenyző, aki a 2004-es athéni olimpiai ezüst, továbbá két világ- és két Európa-bajnoki elsőség után jutott fel a hosszabbik mellúszó számban az olimpiai dobogó tetejére. "Vb-t már nyertem az utóbbi években kétszer is, de ez a mostani arany egészen más érzéseket mozgat meg az emberben. Az, hogy nagyon boldog vagyok, nem is fejezi ki igazán, amit érzek."

Gyurta elárulta, hogy olimpiai aranyáról másolatot készít, és azt eljuttatja Alexander Dale Oen családjához.

"Nagyon jó barátságban voltunk az idén, a norvég válogatott amerikai edzőtáborában tragikusan elhunyt Alexanderrel. Biztos vagyok benne, hogy a 100 mellet ő nyerte volna meg itt, Londonban" - mondta.

Kitért rá, hogy maga is rengeteget fejlődött a rövidebbik távon, s remélte, hogy már a mostani olimpián 100-on is kiugró sikert ér el.

"Titokban abban bíztam, hogy ebben a számban is dobogóra állhatok majd, ez most még nem jött össze, de nagyon közel álltam a bronzéremhez."

Gyurta elmondta, 200 méteren "hivatalosan" az volt a kitűzött cél, hogy élete legjobb idejét érje el. Ez olyannyira sikerült, hogy az olimpiai aranyat világcsúccsal szerezte meg. Beszélt arról is, hogy bár a négyszeres olimpiai bajnok japán Kitadzsima Koszuke szerda este csak negyedik lett, attól még őt tartja napjaink legkiválóbb férfi mellúszójának. Megemlítette, hogy nagyon drukkol öccséért, Gergőért, aki 1500 méter gyorson indul majd, saját jövőjével kapcsolatban pedig kijelentette:

"Huszonhárom éves vagyok, előttem az élet, a hosszú úszópályafutás, és természetesen képesnek, s késznek is érzem magam arra, hogy négy év múlva megvédjem olimpiai bajnoki címemet. A mostani arannyal nem változik meg az életem, legfeljebb csak annyiban, hogy egy gyönyörű darabbal bővül a gyűjtemény a vitrinemben..."

Gyurta Dániel lapunknak is nyilatkozott, kattintson az interjúért!

Újságíróbusz gázolt biciklist Londonban

Halálra gázolt egy kerékpárost az újságírókat szállító egyik busz az Olimpiai Park mellett.

A szemtanúk csütörtöki beszámolója szerint a 28 éves bringás takarásból bevágott a kanyarodó busz elé, és a jármű maga alá gyűrte. Hiába jött azonnal segítség, nem lehetett megmenteni az életét. A busz vezetőjét őrizetbe vették, majd szabadon engedték.

Boris Johnson főpolgármester sajnálatát fejezte ki a tragédia miatt.

A szerdán egyéni időfutamban aranyérmes nemzeti hős, Bradley Wiggins éppen sikere után jelezte: fontosnak tartaná egy új kerékpáros közlekedési szabályzat megalkotását, és kötelezővé tenné a fejvédő használatát.

Joó Abigél a bronzért küzdhet

A sérülten küzdő Joó Abigél (78 kg) nyert a vigaszágon, így a bronzéremért léphet tatamira csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornáján.

A kétszeres Európa-bajnok dzsúdós - aki a negyeddöntőben győzelemre állt az amerikai Kayla Harrison ellen, amikor megsérült a jobb térde - a vigaszágon ipponnal verte a lengyel Daria Pogorzelecet.

A KSI versenyzője a bronzcsatában a brit Gemma Gibbonsszal vagy a francia Audrey Tcheumeóval találkozik.

OLDALTÖRÉS: Ez történt korábban

Joó Abigél sérülés miatt kikapott a negyeddöntőben

Joó Abigél sérülés miatt kikapott a negyeddöntőben

Joó Abigél sérülés miatt kikapott a negyeddöntőben

A 78 kg-os Joó Abigél kikapott amerikai ellenfelétől a negyeddöntőben csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornáján, s sérülés miatt kérdéses, hogy tudja-e folytatni a vigaszágon.

 

 

A kétszeres Európa-bajnok dzsúdós jól kezdett a világranglistán negyedik Kayla Harrison ellen, másfél perc elteltével vazarit érő akciót mutatott be. Ellenfele a földharcot erőltette, de nem tudott pontot szerezni. A meccs felénél egy összekapaszkodás után Joó nehezen állt fel, alig tudott rálépni jobb lábára. A cselgáncsban ápolásra nincs lehetőség, így sérülten kellett folytatnia a küzdelmet. Harrison ezt kihasználta, előbb egy jukót, majd alig kevesebb mint két perccel a vége előtt ippont érő dobást mutatott be.
   
Joó Abigélt az orvos vette kezelésbe, edzője, Pánczél Gábor szerint a porc vagy a szalag sérült jobb térdében.
 
"Az amerikai ráhorgolt a jobb lábára, s aztán ráfeszített. Nem volt szándékos sérülésokozás, de kiugrott a térde. Attól félek, hogy nem tudja folytatni."

Szekeres Dorina 35. lett 200 háton

Szekeres Dorina a 35. helyen végzett 200 méteres hátúszásban csütörtökön a londoni olimpián.

A magyar versenyző az első futamban szerepelt, ahol 2:18.16 perces idővel a negyedik lett.

A legjobb idővel, 2:07.54-gyel az amerikai Missy Franklin jutott az elődöntőbe.


Kapás döntős 800 gyorson, Risztov tizenharmadik

Kapás Boglárka a hatodik legjobb idővel bejutott a 800 méteres gyorsúszás pénteki fináléjába, ugyanakkor Risztov Éva a csütörtöki eredményével a 13.  helyen zárt.

A debreceni Európa-bajnokságon ezen a távon bronzérmes Risztov a harmadik futamban kapott helyet, és 8:29.06 perces idővel ötödikként ért célba. Ezt követően a Debrecenben aranyérmes Kapás lépett a rajtkőre, és 8:26.43-as teljesítményével - ami jobb, mint amivel a kontinensviadalon diadalmaskodott - második lett.

 

 

"Könnyedén úsztam, jólesett, vártam már nagyon, hogy újból versenyezhessek, mert a 400 gyors inkább csak a bemelegítésre volt jó. A debreceni Eb-n délután úsztam ennyire jól, így a döntőben még tovább javulhatok" - nyilatkozta az MTI-nek a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás.

"Nagyon jól sikerült ez a 800, délelőtt még egyszer sem úsztam ennyire jó időt. A döntőhöz ez is kevés ugyan, de különösebben nem készültem erre a számra. A lelkiismeretem tiszta, elégedett vagyok. Mától pedig készülök a jövő heti nagy megméretésre, a 10 kilométerre a nyíltvízi úszók között" - mondta Risztov.

A 35 fős mezőnyben a címvédő brit Rebecca Adlington nyújtotta a legjobb teljesítményt, 8:21.78 perccel.


Pulai elődöntős 100 pillangón

Pulai Bence csaknem négy tizedmásodpercet javítva egyéni csúcsán bejutott a 100 méteres pillangóúszás csütörtöki elődöntőjébe a londoni olimpián.

A magyar versenyző a harmadik futamban szerepelt, és 52.19 másodperccel diadalmaskodott. Eddigi legjobb eredményét májusban, a debreceni Európa-bajnokságon érte el, 52.56-tal.

 

 

"Örültem a futamgyőzelmemnek és az időmnek egyaránt, pláne, hogy nagy nevek voltak a mezőnyben - mondta az MTI-nek Pulai. - Voltak hibák is persze, például a fordulómnál, de összességében elégedett vagyok, a hajrám is nagyon jól sikerült, és 37 századot javítottam eddigi legjobbamon. A 16 között még nehezebb lesz, de mindent megpróbálok ott is, a célom, hogy este 52 másodpercen belül érjek célba."

A 43 fős mezőnyben a 200-on aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos úszta a legjobb időt (51.54).


Joó Abigél negyeddöntős

Joó Abigél villámgyors győzelemmel mutatkozott be csütörtökön a londoni olimpián: sikerével a legjobb nyolc közé jutott a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájában.

 

 

A kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós a nyolcaddöntőben lépett először tatamira, az Afrika-bajnokságon idén második gaboni Audrey Koumba ellen, akivel még nem találkozott. Koumba már a 32 között kezdett, a burundi Odette Ntahonvukiye ellen nyert ipponnal.

A mérkőzés mindössze 38 mp-ig tartott, Joó ekkor kedvenc fogásával élve, ippont érő belső combdobással vitte földre ellenfelét.

A KSI versenyzője mosolyogva jelezte, hogy nem kíván nyilatkozni, s az öltözőbe sietett. Edzője, Pánczél Gábor elmondta, hogy örült volna, ha tovább tart a mérkőzés:

"Az afrikai dzsúdós ellen kötelező volt a győzelem, de jobb lett volna, ha kicsit tovább tart a meccs, akkor biztosan átesett volna az ilyen nagy versenyeken előforduló holtponton."

Hozzátette: Joó következő ellenfele a világranglista negyedik amerikai Kayla Harrison lesz.

"Az amerikai nagyon nagy falat, szinte valamennyi versenyén érmes volt. Ez lenne az első bravúrgyőzelem, ha sikerül, de ezen az ágon még van feladat bőven" - mondta Pánczél Gábor.


B döntőbe került a Hirling, Varga evezős duó

A könnyűsúlyú kétpárevezősök között érdekelt Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős ötödik lett csütörtöki középdöntős futamában, így a B döntőben, azaz a 7-12. helyért folytathatja szereplését a londoni olimpián.

A magyar duó utolsó pályáját szombaton, közép-európai idő szerint 11:50 órától teljesíti majd a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban.
   
A hűvös időben lebonyolított középdöntőben a britek olimpiai és világbajnoki címvédő egysége mellett egy-egy francia, portugál, kubai és norvég hajó volt a magyarok ellenfele, s az első három hely ért finálét. Miközben az élen Zac Purchase és Mark Hunter nagy csatát vívott a franciákkal a futamgyőzelemért, Vargáék nem tudtak beleszólni a versenybe, s csak a kubaiakat utasították maguk mögé. 

 


   
A magyar kettős harmadszor szerepel az ötkarikás játékokon: Athénban az ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zártak, utána szét is váltak, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.
    
A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos duó már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.



Takács Krisztián elődöntős 50 méter gyorson

Takács Krisztián a 14. helyen bejutott az 50 méteres gyorsúszás elődöntőjébe csütörtökön a londoni olimpián.

A magyar versenyzőt a hatodik futamban szólították rajtkőre, s ott 22.19 másodperces idővel a negyedik lett.
   
Az 58 fős mezőny leggyorsabbja a trinidadi George Richard Bowell volt 21.77-tel.
   
"Az első lépés megvan, továbbjutottam a selejtezőből a 16-ba, ami rendre a legnehezebb a reggel miatt, ettől tartok mindig a legjobban - nyilatkozta az MTI-nek Takács. - A tavalyi, sanghaji vb-n, ahol döntőt úszhattam, 22.15-tel kezdtem, most 22.19-cel. Ha a folytatás is hasonló lesz, vagyis a textilruhás országos csúcsom, a 21.97 közelében érek célba, esetleg sikerülne azt megjavítanom, a nyolc közé is bekerülhetnék. Az már nagyon szép lenne..."

 

OLDALTÖRÉS: Műsorok és előzetesek

  

  

  

Cseh László utolsó esélye a javításra - ELŐZETES

A 200 m vegyes szerdai elődöntőjében nyújtott teljesítménye alapján Cseh Lászlónak reális esélye kínálkozhat csütörtökön a javításra, egyúttal első éremszerzésére a londoni olimpián.

A szám pekingi ezüstérmese a második idővel jutott tovább a szerda esti elődöntőből, és csak a 400 vegyesen győztes, Londonban már két aranynál tartó amerikai Ryan Lochte volt gyorsabb nála.
   
Az uszodában a csütörtök délelőtti előcsatározásokban Takács Krisztián (50 m gyors), Pulai Bence (100 m pillangó), Szekeres Dorina (200 m hát), Kapás Boglárka és Risztov Éva (mindkettő 800 m gyors) próbál szerencsét.
   
A magyar szurkolóknak a 2010-ben és idén Európa-bajnok cselgáncsozóra, a 78 kg-os súlycsoportban érdekelt Joó Abigélre is vélhetően érdemes lesz majd odafigyelniük. A 22. születésnapját jövő hétfőn ünneplő dzsúdós a nyolcaddöntőben kezd, első ellenfele papíron gyengébb képességű - burundi vagy gaboni - lesz, a valószínűsíthető siker esetén pedig már az esetleges későbbi vereség is mindenképpen vigaszágas folytatást jelentene.
   
Az első két mérkőzése után pont nélküli, címvédő férfi vízilabdázók a románok ellen javíthatnak, míg az egy-egy győzelemmel és vereséggel álló férfi kézilabdázók az eddig hibátlan Európa-bajnoki bronzérmes horvátokkal találkoznak. Számukra egy bravúr hatalmas lépést jelentene a negyeddöntőbe jutás felé.
   
A csütörtöki napon bemutatkozik Londonban a sportlövő Bognár Richárd duplatrapban, illetve folytatja szereplését a bokszoló Harcsa Zoltán a nyolcaddöntőben, továbbá a szörfösöknél Gádorfalvi Áron és Detre Diána az 5. és 6. futammal.

 

A csütörtöki műsor

A londoni olimpia csütörtöki versenynapján - melyen 18 számban osztanak érmeket - harmadik mérkőzését játssza a férfi vízilabda-, illetve kézilabda-válogatott.

augusztus 2., csütörtök (éremosztás 18 számban):
    ------------------------------------------------
    GYEPLABDA (Riverbank Aréna)
    nők, 3. forduló:
    A csoport:
9:30 ó: Koreai Köztársaság-Japán
14:45 ó: Kína-Hollandia
20 ó: Belgium - Nagy-Britannia
    B csoport:
11:45 ó: Ausztrália-Egyesült Államok
17 ó: Dél-afrikai köztrásaság - Németország
22:15 ó: Új-Zéland - Argentína

    ÍJÁSZAT (Lord,s krikettpálya) - 1
10 ó: női egyéni, nyolcaddöntő, negyeddöntő, elődöntő, párharc a 3. helyért, DÖNTŐ (16:37 ó)

    TOLLASLABDA (Wembley Aréna)
10 ó: férfi páros, negyeddöntő
13:30 ó: női egyes, negyeddöntő, vegyespáros, elődöntő
18 ó: férfi egyes, negyeddöntő, női páros, elődöntő

    STRANDRÖPLABDA (A királyi lovastestőrség laktanyája - Horse Guards Parade)
10 ó: férfi és női selejtező, szerencsés vesztes kör

    KOSÁRLABDA (Kosárlabdacsarnok)
    férfiak, 3. forduló:
    A csoport:
10 ó: Franciaország-Litvánia
15:30 ó: Argentína-Tunézia
23:15 ó: Egyesült Államok-Nigéria
    B csoport:
12:15 ó: Ausztrália-Kína
17:45 ó: Brazília-Olaszország
21 ó: Spanyolország - Nagy-Britannia

    VÍVÁS (ExCeL) - 1
10 ó: női tőr, csapat, nyolcaddöntő, negyeddöntő, mérkőzések az 5-8. helyért, elődöntő
19 ó: női tőr csapat, bronzmérkőzés, DÖNTŐ (20:15 ó)

    SPORTLÖVÉSZET (Királyi Tüzérségi Laktanya - The Royal Artillery Barracks) - 1
10 ó: férfi duplatrap, alapverseny - BOGNÁR RICHÁRD
11:30 ó: férfi gyorstüzelő pisztoly, alapverseny, 1. nap
16 ó: FÉRFI DUPLA TRAP, DÖNTŐ

    EVEZÉS (Eton Dorney, Buckinghamshire) - 3
10:30 ó: férfiak: könnyűsúlyú kétpár, elődöntő - 12 ó: VARGA TAMÁS, HIRLING ZSOLT; négyes, elődöntő, könnyűsúlyú négyes, helyosztó futam, kétpár, helyosztó futam; nők: nyolcas, döntő, egypár, helyosztó futamok, elődöntő, könnyűsúlyú kétpár, elődöntő
12:50 ó: FÉRFI KÉTPÁR, DÖNTŐ
13:10 ó: FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ NÉGYES, DÖNTŐ
13:30 ó: NŐI NYOLCAS, DÖNTŐ

    CSELGÁNCS (ExCeL) - 2
10:30 ó: férfi 100 kg, előcsatározások a negyeddöntőig, női 78 kg, előcsatározások a negyeddöntőig - JOÓ ABIGÉL (a nyolcaddöntőben kezd)
15 ó: férfi 100 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés
17 ó: NŐI 78 KG, DÖNTŐ
17:10 ó: FÉRFI 100 KG, DÖNTŐ

    RÖPLABDA (Earls Court)
    férfiak, 3. forduló:
    A csoport:
12:30 ó: Ausztrália-Bulgária
17:45 ó: Lengyelország-Argentína
23 ó: Nagy-Britannia - Olaszország
    B csoport:
10:30 ó: Szerbia-Németország
15:45 ó: Oroszország-Tunézia
21 ó: Brazília-Egyesült Államok

    KÉZILABDA (Copper Box)
    férfiak, 3. forduló
    A csoport:
12:15 ó: Franciaország-Tunézia
17:15 ó: Nagy-Britannia - Argentína
22:15 ó: Svédország-Izland
    B csoport:
10:30 ó: Spanyolország - Koreai Köztársaság
15:30 ó: Horvátország-MAGYARORSZÁG
20:30 ó: Szerbia-Dánia

    ÚSZÁS (Vizeközpont) - 4
    előfutamok:
11 ó: férfi 50 m gyors - TAKÁCS KRISZTIÁN (6. futam - 11:11 ó)
11:19 ó: női 800 m - RISZTOV ÉVA (3. futam - 11:41 ó), KAPÁS BOGLÁRKA (4. futam - 11:51 ó)
12:14 ó: 100 m pillangó - PULAI BENCE (3. futam - 12:19 ó)
12:31 ó: női 200 m hát - SZEKERES DORINA (1. futam - 12:31 ó)
    elődöntők, döntők:
20:30 ó: férfi 50 m gyors, elődöntő
20:40 ó: NŐI 200 M MELL, DÖNTŐ
20:48 Ó: FÉRFI 200 M HÁT, DÖNTŐ
20:56 ó: női 200 m hát, elődöntő
21:19 ó: FÉRFI 200 M VEGYES, DÖNTŐ - CSEH LÁSZLÓ
21:37 ó: NŐI 100 M GYORS, DÖNTŐ
21:54 ó: férfi 100 m pillangó, elődöntő

    ASZTALITENISZ (ExCeL) - 1
11 ó: férfi egyes, elődöntő
15:30 ó: férfi egyes, bronzmérkőzés
16:30 ó: FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

    VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok)
    férfiak, 3. forduló:
    A csoport:
11 ó: Spanyolország-Ausztrália
12:20 ó: Kazahsztán-Görögország
20:40 ó: Olaszország-Horvátország
    B csoport:
15:10 ó: Szerbia-Montenegró
16:30 ó: MAGYARORSZÁG-Románia
19:20 ó: Nagy-Britannia - Egyesült Államok

     LOVASSPORT (Greenwich Park)
12 ó: egyéni és csapat díjlovaglás, 1. nap

    TENISZ (Wimbledon)
12:30 ó: férfi és női egyes, negyeddöntő, férfi és női páros, elődöntő, vegyespáros, negyeddöntő

    VITORLÁZÁS (Weymouth and Portland, Dorset)
11 ó: férfiak: 49-es, 470-es, Finndingi, Csillaghajó, szörf (5. és 6. futam 17 ó - GÁDORFALVI ÁRON), nők: Elliott 6m, szörf (5. és 6. futam 15 ó - DETRE DIA)

    ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL)
14:30 ó: férfi 60 kg, nyolcaddöntő, férfi 75 kg, nyolcaddöntő - 16 ó: HARCSA ZOLTÁN-Mujandje Kasutó (namíbiai)

    KAJAK-KENU, SZLALOM (Lee Valley vadvízi központ, Hertfordshire) - 2
14:30 ó: férfi C-2, elődöntő, női K-1, elődöntő, döntő
16:18 ó: FÉRFI C-2, DÖNTŐ
16:57 ó: NŐI K-1, DÖNTŐ

    KERÉKPÁR (Pályakerékpáros csarnok) - 2
17 ó: férfiak: csapat, üldözéses verseny, selejtező, csapat sprintverseny, selejtező, elődöntő, nők: csapat sprintverseny, selejtező, elődöntő
18:59 ó: NŐI CSAPAT SPRINTVERSENY, DÖNTŐ
19:15 ó: FÉRFI CSAPAT SPRINTVERSENY, DÖNTŐ

    TORNA (North Greenwich csarnok) - 1
17:30 ó: NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT, DÖNTŐ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!