Olvasó

2012.07.27. 06:17

Vállalkozói valóság

Sok súlyos kijelentést tett Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a VOSZ kibővített elnökségi ülésén. Néhány vélemény vitatható.

Tihanyi Tamás

Például, amikor arról beszélt, hibás az a társadalmi szemlélet, amely a tőketulajdonosokat „ellenségnek” tekinti. Demján elfelejti: az a két évtized, amely eltelt a rendszerváltás óta, még nem tudta kitörölni az emlékezetből azt, hogy az új tőkések nagy része miként jutott a tőkéjéhez, amelynek döntő része korábban még nemzeti vagyon volt. De hagyjuk az újgazdagokat, hiszen fontosabb, hogy a döntéshozók mit tesznek a kisés középvállalkozások segítéséért, amely a magyar gazdaság sikerének legfontosabb eleme lehetne.

Tegnap beszéltem egy vállalkozóval, aki kempinget nyit a Velencei-tó partján. Amikor elkezdte sorolni, hányféle engedélyt kell megszereznie, a tizenhatodik után elveszítettem a fonalat. Bonyolítja a dolgát, hogy akad a területén olyan három méter, amelynek három tulajdonosa van: a magyar állam, a nemzeti park, az önkormányzat. Ilyen anomáliák miatt a hazai környezet tehát még távolról sem vállalkozásbarát, s nem is minden csupán pénz kérdése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!