Olvasó

2012.08.06. 05:02

A kritika akusztikája

Sólyom László köztársasági elnökként sem volt szószátyár, azóta pedig, hogy nem az, egyenesen hallgataggá vált, talán ha egyszer-kétszer mondott valamit nyilvánosan. Most viszont szólt.

Szente Ottó

Azt mondta, az utóbbi két évben az alkotmányos kultúra a törvényhozásban és a kormányzásban odaveszett. Kemény szavak, tartalmuk azonban nem új, a beszélő személye az, ami új akusztikát adhat az egyszerű ténymegállapításnak. Sólyom Lászlónak nincs jó szava a másik oldalról sem, úgy véli, ha a megérdemelten hitelüket vesztett ellenzékiek lármáznak a demokrácia védelmében, az éppúgy az emberek lebecsüléséről árulkodik, mint a magyarázat nélküli erőszakos kormányzati lépések. Hogy Sólyom László szavainak lesz-e bárminemű foganatja? Maga adta meg a választ: a közbeszédet az érzelmekre ható, a felületen maradó témák uralják, a tárgyilagos, megalapozott kritikák megfogalmazóit az ellenséghez sorolják, „húsz éve nem hallott szóval: könnyen ellenforradalmár lehet”. Sólyom László egyelőre nem aggódik a politikától való széles körű elfordulás miatt. Talán nem apátiához vezet, véli, hanem a kiúthoz, amit a helyi önállóság, a nehezen korlátozható tényleges ellensúly jelenthet. Aligha osztják sokan optimizmusát. Egyelőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!