Olvasó

2015.07.06. 19:08

Nyugdíjas pedagógusok

Csodálatos napot szerezett a Botev iskola vezetősége, a tantestület egy jelentős része nekünk, nyugdíjasoknak, akik még ma is szeretettel, érdeklődéssel és nem kis büszkeséggel léptünk be egykori munkálkodásunk színhelyére.

Olvasó

Az esemény azért lehet hír értékű, mert ma nem szokás visszatekinteni, az alapoktól eredeztetni egy intézmény korábbi működését. Az is feltűnő, hogy vannak, akik törődnek az elődökkel, az idősekkel. Az iskola gondozott, korszerű, látszik, hogy a benne tanítók nemcsak létrehozzák, de őrzik is az értékeket, építenek az előző generáció teremtette alapokra. Az iskola szakmai hírneve is bizonyítja a benne folyó munka igényességét, úgy, mint ahogyan ez korábban is volt. S nekünk, időseknek pedig lelket melengető a megemlékezés egykori munkálkodásunkról, eredményeinkről.Belépve az épületbe

Róka József igazgató fogadott bennünket, majd a könyvtárban a terített asztalok előtt sorfalat álló kollégák, akikkel még együtt dolgoztunk. Öröm volt a viszontlátás.A köszöntőt követően kíváncsiak voltak, mi történt velünk a korábbi években, és ki mikor ment nyugdíjba. A megszólalásokból kihallatszott a hivatás szeretete, az alázat, amellyel korábbi munkájukat végezték nyugdíjas társaim.Azt hiszem, sokáig fogjuk még emlegetni, dédelgetni magunkban e néhány kedves óra emlékét. Köszönjük azoknak, akik az év végi bokros teendők közepette ránk is gondoltak és törődtek velünk, idősekkel.

Kedves Botevesek, köszönjük, jó egészséget és eredményes munkát, a szünidőre pedig jó pihenést kívánunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!