olvasónk küldte

2020.07.20. 16:00

Koncerttel köszöntötték a nyarat Vörösberényben

A vörösberényi Magtár-koncertek első estjén Fekete Nándor orgonaművész adott nyárköszöntő látványkoncertet.

Fotó: Töltési Erzsébet

A megjelenteket Trunk Zsuzsanna, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár művelődésszervezője köszöntötte, örömének hangot adva, hogy hosszú idő után újra együtt lehet a zenekedvelő közönség.

Fekete Nándor orgonaművész Vivaldi Négy évszakából játszott részleteket, miközben K. Orosz Ila gyönyörű, a témához illő tavaszi és téli képeit láthatták az érdeklődők Miskolcról és Lillafüredről. A művész mindegyik darabhoz rövid történetet fűzött. Így derült ki, hogy például Beethoven Holdfény szonátájának születése egy vak asszonynak köszönhető. „Amikor Beethovent mély depresszió gyötörte súlyos hallásromlása miatt, egy vak asszony a következőt kiabálta a zeneszerző fülébe: – Bármit megadnék, ha egyszer láthatnám a holdfényt! Ezt hallva Beethoven könnyekben tört ki: hiszen ő mégiscsak lát, s tud komponálni, amit aztán papírra vethet! Hatalmas életkedv öntötte el, aminek köszönhetően megírta minden idők egyik leggyönyörűbb zenedarabját, a Holdfény szonátát.”

Fotó: Töltési Erzsébet

Ezután újabb Beethoven-mű következett, az Örömóda, majd Edvard Grieg Peer Gynt-szvitje, melyet az Aggteleki-cseppkőbarlang csodálatos képei kísértek. Végül a közönség tapsát megköszönve, ráadásként, Saint Saens Állatok farsangjából – A hattyút hallhatta a lelkes közönség.

Töltési Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!