Olvasó

2015.04.20. 16:09

A lengyel -magyar barátság napját idén is megtartották Veszprémben

A veszprémi lengyelek immár harmadik alkalommal tartották meg a lengyel- magyar barátság napját, amelyet 2006 óta mindkét ország hivatalosan is ünnepel. Idén a központi rendezvényeket a lengyel Katowicében szervezték, Veszprémben a helyszín a Gourmandia étterem volt.

Március 23-án az esti órákban ott gyűltek össze a városban és a környékén élő lengyelek, hogy együtt töltsenek néhány felemelő órát.

A rendezvény háziasszonya és szervezője a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, Kövesdi Hanna volt. Az ünnepi műsorban Vörös József személyes hangvételű előadása szerepelt a két nép barátságáról, valamint a Padányi iskola lengyel zenekarának produkciói. A két nép több mint ezeréves barátságáról szóló versek hangzottak el lengyel és magyar nyelven, valamint hazafias nótáink közül is néhány. A lelkes közönség örömmel működött közre az éneklésben.

Az ünnepi menüt természetesen a lengyel ételek alkották. A vendégek első fogásként kóstolhattak céklalevest, amelyet a pierogi (ízesített túróval és hússal töltött barátfüle) és a bigos (édes és savanyú káposztából, gombából és húsból álló hagyományos lengyel étel) követett. Desszertként pudingból és gyümölcszseléből készült finom csemegét fogyaszthattak a vendégek. A menü összeállítását és a receptek kiválasztását közösségünk egyik nagyszerű háziasszonya, Modzelewska Elzbieta vállalta.

Az est fényét emelték a meghívott vendégek: Porga Gyula polgármester és Halmay György képviselő a családjával, akinek külön köszönettel tartozunk a rendezvény anyagi támogatásáért.

Polgármester úr felszólalásában felidézte pozitív élményeit, amelyeket Veszprém testvérvárosában, Tarnówban szerzett többszörös látogatása során, és kifejezte a reményét, hogy 2018-ban az országos lengyel magyar barátság napjának városunk adhatná a helyszínt.

A nagyon jó hangulatú rendezvény újra lehetőséget adott felidézni a múlt közös történelmi eseményeit és megállapítani, hogy a lengyel magyar barátság továbbra is él az emberek szívében, közös törekvéseinkben, mindennapi munkálkodásaink-ban és örömteli együttléteinkben.

Winerowicz-Papp Renáta

Veszprém

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!