szép sikerek

2017.12.04. 21:50

Aranyos judós testvérek Ausztriában

A zirci Vincze Judo Club tagjai közül három testvér Ausztriába utazott a X. Nemzetközi Jennersdorf Stadtturnierre.

Közel 200 induló. A gyermekek a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolába járnak, tanulás után edzenek, hétvégeken pedig versenyről versenyre utaznak. Kyra a 2008-2009 -es versenyzők közt lett első. Olivér óriási csatákban a fiúk közt diadalmaskodott. Réka pedig a 2006-2007 -es lányok küzdelmeiben utasított maga mögé mindenkit. 3 aranyérem, oklevél és egy szép kupa lett a jutalmuk.

A Judo Club másik csoportja Budapestre utazott. Az UTE csarnokban rendezték meg az idei III. osztályú felnőtt bajnokságot, ahol a zirci fiúk is megmérették magukat. Régóta nem voltak ennyien, sok kategóriában 20 fő feletti induló volt. Piedl Márk ebben a sűrű mezőnyben, nagy csatákban az 5.helyet érte el. Testvére Erik, aki még csak 17 éves, igen meglepte a felnőtt versenyzőket, és nagyszerűen küzdve ő is 5. lett.

Vágenhofer Krisztián a nehézsúlyban a majd 150 kg-os ellenfelét csapta földhöz, s így a dobogó alsó fokára is felállhatott.

Vincze Balázs 1 és fél éves kihagyás után – térdmütét, rehabilitáció – állt tatamira. Balázs a döntőig menetelt volna, igazi harcosként küzdött, egymás után nyerte a meccseket. Sajnos az utolsó akadály előtt fel kellett adnia a küzdelmet, mert a térde megsérült. Így is az 5. helyen végzett.

A nemrégiben megrendezett II. osztályú versenyen Piedl Márk bronzérmet, Vincze Botond ezüstérmet szerzett.

Vida Judit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!