Olvasó

2013.11.03. 09:17

Ez már Európa lenne?

Nagyra becsülöm a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. tevékenységét minden vonatkozásban.

A háztartási hulladék elszállítását pontosan és gondosan végzik. Munkatársaik minden esetben segítőkészek, udvariasak. Úgy gondolom, mindent megtesznek a város, környezetünk tisztán tartásáért, minden dicséretet megérdemelnek.A nyár folyamán több új szelektív hulladékgyűjtő szigetet állítottak fel, ezzel  is elősegítendő a város tisztaságát, végső soron a mi – veszprémi lakók – érdekünket szolgálva.

Az egyik ilyen sziget a stadionparkolóban van, melynek jobb sorsra érdemes „életpályáját” végig követtem, lévén, naponta többször arra visz utam. Egy-két hétig példásan „végezte a dolgát” a sziget, a konténerekbe az odavaló hulladék került, melyet rendszeresen ürítettek. Természetesen külön kocsikkal! Aztán megjelentek az első fecskék, a konténerek mellé egyre több nem azokba való holmi landolt, de hát majd csak elviszik a munkások, gondolta a tettes.

Szaporodtak a nem szelektív gyűjtésre való holmik, fotel és fekvőalkalmatosságok helyett még csak óriásdobozok, mindenféle háztartási hulladékok voltak láthatók, de a becsületére váljon a VKSZ dolgozóinak, a szeméthegyek mindig eltűntek.


Szaporodnak a háztartási hulladékok, az üveggyűjtőt felfeszítették, a festőhengerrel pedig jól összekenték a konténert (Fotó: Lékai István)

Aztán egyik nap az üveggyűjtőt felfeszítették, hátha belül még fellelhetők visszaváltható üvegek. Mindez persze a város minden pontján látható a szelektív és nem szelektív gyűjtők körül.A néhány napja történt dolog azért már edzett szemeimnek is sok volt. Valaki festés után az edényeket a maradék festékkel és festőszerszámokkal együtt lazán odavágta a placcra, de azért arra még ügyelt, hogy a festőhengerrel jól összekenje a konténereket.

Valahol csak le kellett húzni a maradék festéket, nem? És hogy megmutassa, nem kispályás és erős legényről van szó, az egyik konténert felborította.A történet ennyi, tartok tőle, hogy füstölgésem eredménytelen lesz. A munkások meg majd rendet raknak, hiszen ezért vannak.Mi pedig továbbra is békésen tűrjük egy rosszindulatú, rendetlen – mondjuk ki bátran – nem közénk való kisebbség károkozását, mely mindent elkövet ezért, hogy nemhogy csökkentsük a hátrányt, de végleg leszakadjunk Európa tiszta, kulturált, szeretnivaló részétől.

Lékai István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!