Olvasó

2017.07.31. 19:54

Gazdag és változatos programokat kínáltak a nyári táborok Halimbán

Az Erzsébet program által meghirdetett sikeres pályázatnak köszönhetően a halimbai iskola 70 tanulója élvezhette a gondtalan pihenést Zánkán.

Civil Tudósítónktól

Az időjárás is a kegyeibe fogadta őket, hiszen szinte mindennap a strandolásé volt a főszerep. A fürdőzés mellett gazdag és változatos programok követték egymást: éjszakai túra, Ki mit tud, táncház, ügyességi – sportversenyek, balatoni hajókázás, sárkányhajós evezés, gokart, trambulin és további játékok. A közlekedésbiztonsági totót helyesen kitöltők között pedig sorsolás volt. Az iskolából többen is értékes ajándékokban részesültek. A kerékpáros versenyen indulók szintén jutalmat kaptak. Az idei évben is összemérték erejüket fociban a nyirádi és halimbai csapatok. A táborozók ellátása pedig minden igényt kielégített. A bőséges étkezések mellett, a tanulók vásárlási kuponokat, törölközőt, pólót, kulacsot és hátizsákot is kaptak. – mondta Nagy Noémi igazgató.

Az intézményvezető elmondta, hogy az idei évben nincs okuk panaszra, hiszen a nyár folyamán további két napközis jellegű tábor is várta a gyerekeket. Mindkét tábor költségeinek finanszírozása szintén az Erzsébet program sikeres pályázatának köszönhető.

- Július 10 – 14 között az alsó tagozatos tanulóknak szerveztük meg a hagyományos Életmód tábort. A hónap végén pedig a felsősöket vártuk szintén öt napra, az Unaloműző táborba. Mindkét tábor programjában szerepelt fürdőzés, kirándulás, kézműves-, tánc- és sportfoglalkozás. Ezekkel a táborokkal a családokon próbálunk segíteni, hiszen - míg a szülők dolgoznak - vigyázunk a gyermekekre, ellátást és tartalmas programokat is biztosítunk számukra. Mindkét táborba csak 500 Forint önrészt kellett befizetni, amely csak jelképes összeg, ahhoz képest, amennyibe ténylegesen kerül a tábor. A szervezésben és a lebonyolításban az iskola dolgozói mellett aktív segítséget nyújtottak a Művelődési Ház, a Védőnői Szolgálat és a Család és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai. Ezúton is köszönjük munkájukat.– zárta gondolatait Nagy Noémi.

Schvarczkopf Anita

Halimba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!