Hatvanéves osztálytalálkozót ünnepeltek

Nincs ebben semmi különös, hisz akik ilyen szép kort megélnek, ünnepelnek, és ünneplik őket. De mivel ez nem szokványos találkozó volt, érdemes róla írni.

Már hetekkel ezelőtt megjött a meghívó a találkozó helyéről és időpontjáról. Nagyon készültem rá! Gerey Gyöngyvér, kedves osztálytársunk lakása volt a találkozó helyszíne. Könyvtárszobájában viszontláthattuk régi tablónkat. Meghatódva álltuk körbe, és emlékeztünk. Miért itt? Ennek bizony története van. Néhány évvel ezelőtt osztálytársunk, Kocsis Miklós a végső pusztulástól mentette meg. Régi gimnáziumunk kazánházában a hetvenes évek végén fűtésre volt előkészítve a többi régi tablóval együtt. Osztálytársunk munkájánál fogva kazánokat ellenőrzött, így akadt az értékes zsákmányra. A keretet addigra már eltüzelték. Ezért vajon ki lehetett a felelős? Miklós hazavitte, egy ideig otthon őrizte, aztán az osztálytársakkal együtt megbeszélték a tennivalókat. Így került a tablónk Gerey Gyöngyvér lakásába. Az első az volt, hogy Brusznyai tanár úr fényképe végre felkerülhetett a helyére. 1957-ben erről szó sem lehetett, fényképét egyénileg őrizte meg mindenki. Azután Hungler Judit férje rendbe hozta, bekeretezte a tablót. Délelőtt 11 órakor találkoztunk Gerey Gyöngyvér lakásán. Pontosan délben elindultunk a várba, Brusznyai tanár úr emléktáblájához. Koszorúztunk, és elénekeltük a Szózatot. Koszorúnk szalagján ez állt: „Tisztelettel Emlékezünk 1957- 2017 – IV.B.” Utána néma csendben mindenki emlékezett a tanár úr történelem- és latinóráira. Ismeretség révén bemehettünk régi iskolánk udvarába. A kilincsre egy szál fehér rózsát kötöttünk, a szalagra ez volt írva: „Mindig Te maradsz az Alma Materünk”.

Itt kissé meghatódva elhangzott a Gaudeamus igitur és a Ballag már a vén diák. Az épület és környéke siralmas állapotban van. Néhány éve a piarista rend háromszáz évvel ezelőtti veszprémi letelepedését ünnepeltük. Akkor még reménykedtünk, hogy egykori iskolánkat majd megmentik, hisz oly sok híres embert nevelt az országnak. Tévedtünk.

Mint az elején említettem, nem volt hagyományos ez a találkozó: nem ülhettünk be egykori iskolapadunkba, nem jelenthetett a „hetes” osztályfőnökünknek, nem nyújthatta át neki a szokásos virágcsokrot, hisz már nem él. Elmaradtak az egyéni beszámolók is, mivel évente találkozunk, szinte mindent tudunk egymásról. A hivatalos program a piarista templomban folytatódott, melyhez mi ugyan nem kötődtünk, mert köznapokon zárva volt, vasárnap meg nem nézték jó szemmel, hogy a diákok templomba járnak. Itt egy szívhez szóló hálaadó imát olvasott fel Jelinkó Piroska, melyet egyik osztálytársunk lánya, Dorn Réka írt számunkra, aki Békéscsabán evangélikus lelkész. Idézek belőle: „Istenünk, szerető Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy összegyűjtöttél bennünket, nem hagyod, hogy lazuljanak a köztünk lévő erős szálak. Köszönjük életünk nyomorúságait, minden nehézséget, melyek megtanítottak harcolni és bízni Benned. Köszönjük örömeinket, melyeket mindennap jólélekkel vehetünk Tőled, mert azok is a Te ajándékaid. Köszönjük, hogy tudhatjuk, Rád mindig számíthatunk, magunkat, jelenünket, jövőnket, szeretteinket nyugodtan Rád bízhatjuk. Kérünk, légy velünk, és mi hálával tesszük kezedbe mai és minden elkövetkezendő napunkat. Ámen”

Befejezésül elhangzott a régi magyar himnusz: Boldog-asszony anyánk. A délután utolsó programja következett: közös ebéd egy helyi, hangulatos étteremben. Hosszú, terített asztal várt bennünket. Tizenhatan álltuk körül, kéz a kézben, közben halk zene szólt: Azért vannak a jó barátok. Az egész találkozó legmeghatóbb pillanata következett: gyertya és mécsesek gyújtásával emlékeztünk 13 elhunyt osztálytársunkra. Gerey Gyöngyvér olvasta a névsort és az elhalálozás évét. Két osztályfőnökünkkel kezdte: Kajtár Józsefné, Léja Etelka. Minden névnél újabb mécsest gyújtott Jelinkó Piroska. A találkozón jelen volt Imre Frigyesné, a Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjai Baráti Körének vezetője. Tőle vehettük át a Gyémánt Matura oklevelet. Nagyra értékelte azt a közösségi szellemet, mely osztályunkat jellemzi, hisz minden Brusznyai-koncerten jelen vagyunk. Évekkel ezelőtt a 301-es parcellánál a tanár úr sírjánál is az egész osztály lerótta kegyeletét. A találkozó következő meglepetése egy új kis tabló, mely a régi mintájára készült igényes kivitelben. Felirata a következő Tompa Mihály idézet:

„Mert a boldogságra kevés csak a jelen, /

A múlton épül az s az emlékezeten”. 1957-2017.”

Az elhunyt osztálytársak fényképe helyén egy kis kereszt és az elhalálozás éve, alatta a név olvasható. Rólunk mai, mostani arcunkkal készült képek vannak a tablón. Ezt követően Bán Mária az összetartozásról szóló verset olvasott fel. A találkozó napjára testi-lelki bajainkat ajtón kívül hagytuk. A napot Glück Anna hatalmas tortájának elfogyasztásával fejeztük be. (A torta gyakorlott cukrászoknak is dicséretére vált volna.)

Végül, megköszöntük a szervezők fáradozását, és azt kívántuk, hogy az Isten tartsa meg őket nekünk még sokáig erőben, egészségben.

Az osztálytársak nevében: Mádl Teréz