Olvasó

2016.12.16. 09:16

Mária néni 107 éves!

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntjük 107. születésnapján Veszprém megye egyik legidősebb polgárát, Kerner Jánosné Mária nénit, aki több mint három éve lakója a balatonfűzfői Támasz Idősek Otthonának.

Olvasó

Mária néni 1909 decemberében egy Somogy megyei kis településen, Kazsokon látta meg a napvilágot.

Hosszú élete során egy gyermeknek adott életet, de mára már három ükunokával is büszkélkedhet. Elmondása szerint az élet neki nem adta meg a tanulás lehetőségét, de családjában magasan képzett leszármazottaival méltán büszkélkedhet, akik a saját gyermekkori álmát, a tanulás, tudás utáni vágyát valósították meg.

Mária néni több generációnyi tevékenysége példaértékű lehet embertársai számára. Hosszú életét olyan értékek vezérelték, mint a szeretet és a hit. Úgy véli, a szeretet a világ mozgatórugója, és a Jóistenbe vetett hit nélkül nincs élet és nincs remény az élet nagy körforgásában.

Eseményekkel teli élete során e két fő érték volt az ami, segített neki az akadályokat a II. világháborúban leküzdeni és békeidőkben megállni a helyét az anyasági és hitvesi feladataiban, valamint munkájában, ami a vendéglátás terén teljesedett ki.

Elmondása szerint az olvasás 107 év után is szívesen választott időtöltése, amit hol szépirodalmi alkotásokban, hol a Biblia olvasásában merít ki.

Mária nénit - a decemberben születésnapjukat ünneplő lakótársaival együtt - Marton Béla, Balatonfűzfő város polgármestere és Vellai-Nemes Nikoletta intézményvezető köszöntötte és kívánt további jó egészséget és boldogságot.

Berkecz József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!