Olvasó

2017.02.08. 14:19

Ökumenikus imahét

A reformáció 500. jubileumi évében a zirci bazilikában először szolgáltak együtt a három történelmi felekezet vezetői.

Olvasó

Az ökumenikus imaheti együttlét házigazdája Dékány Árpád Sixtus apát volt. Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke prédikált a zirci ciszterci apátság templomában. A liturgiát Steinbach József dunántúli református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke vezette.

Az egyháztörténelmi jelentőségű alkalmon részt vettek a helyi gyülekezetek vezetői: Huszár Lőrinc O. Cist plébános, Szakos Csaba evangélikus és Vecsey Katalin református lelkész, valamint Tóth András református esperes is. Az alkalomra szép számmal érkeztek evangélikus hívek a környező településekről is.

A látás adományáról, annak akadályairól, illetve a lényeglátás fontosságáról beszélt 1Sám 16,1.6-7 alapján tartott prédikációjában Szemerei János. „Jól csak az Isten szemén keresztül láthatunk" – fogalmazott a püspök. „Szeretnénk rajta keresztül látni önmagunkat is, testvéreinket is."

Az istentisztelet végén a lelkészek égő gyertyával a kezükben indultak el az oltártól, hogy meggyújtva a hívek kis mécseseit, jelképesen továbbadják Isten szeretetének világosságát.

Az alkalmat az apátság Gobelin-termében tartott szeretetvendégség zárta.

Adámi Mária

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!