Olvasó

2017.05.03. 19:07

Virágosítás, hagyományőrzés, májusi programok Vaszaron

A Tegyünk Vaszarért Egyesület civil kezdeményezés, mely 2016 decemberében alakult.

Egyesületünk a hagyományok felelevenítését, a falukép javítását tűzte ki célul. A tavaszt virágosítással köszöntöttük falunkban: muskátlikkal ékeskedő favonatot helyeztünk el az óvoda előkertjében és a Piac téren, valamennyi utca elején farönkökből megalkotott virágosládák díszítik a falu zöldövezetét. Virágokkal díszített kutat, szekeret, kerékpárt helyeztünk ki a közterületre, melyet lakossági összefogással valósítottunk meg.



Április utolsó napján lelkes csapatunk összekomponálta a falu apraja-nagyját a Piac térre, ahol felállítottuk a falu májusfáját. Május 27-én nagyszabású Májusfa kitáncoló rendezvényt szervezünk hagyományőrző programokkal, táncházzal, utcabállal egybekötve. Tevékenységünk alapvető mozgatórugója közösségünk, akik szívesen segítik munkánkat saját erővel, munkával, vagy akár egy-egy biztató szóval.



Bízunk benne, hogy együtt összefogva sikerül formálni környezetünket, rendezvények útján összekovácsolni kicsi falunk lakosságát.

Forrás: Papp Jánosné

Címkék#Vaszar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!