Foglalkoztatásbővülés

2017.11.07. 16:01

Gúr: a valóság az utcán jön szembe

Az MSZP szerint a kormány hazug statisztikákkal akarja elhitetni az emberekkel, hogy jól élnek, holott az elmúlt hét év nem a „melósok” megbecsüléséről szólt.

Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, 2010-ben egymillió új munkahelyet ígértek a kormánypártok, de a hétszázezres foglalkoztatásbővülés csak annak köszönhető, hogy a statisztikába beleszámítják a közfoglalkoztatottakat, „a külföldre menekülteket” és a diákokat is.

Az országgyűlési képviselő a munkanélküli-ellátásról elmondta, akit csak lehetett, „kilöktek” az ellátórendszerből, illetve kilencről három hónapra csökkentették az álláskeresési támogatást.

Gúr Nándor szerint a bérek esetében is „hazug statisztikák sokaságával találjuk magunkat szembe”. Egy közfoglalkoztatott ma nettó 54 ezer forintot keres, a 2010-es több mint nettó 60 ezer forinttal szemben – mutatott rá. Hozzátette: a minimálbéreseket öt éven keresztül „meglopták”.

Közölte, a kormány azt hangoztatja, megbecsüli az embereket, közben olyan munka törvénykönyvet fogadtatott el, amely jogfosztottá tette az embereket. Bírálta a sztrájktörvény módosítását, illetve szóvá tette, hogy a kormány elvette a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét.

A szocialista politikus szerint „a valóság az utcán jön szembe”: a munkanélkülieknek átlagosan 17-18 hónapba telik, mire munkát találnak. A tartós munkanélküliként regisztráltak 47 százaléka semmilyen álláskeresési támogatást nem kap, a dolgozók 70 százaléka pedig az átlagkereset alatt kap, és újabb százezrek akarják elhagyni az országot – sorolta.

Gúr Nándor azt mondta, az MSZP igazságot fog tenni a 2018-as választás után, mert annak, aki dolgozik, meg kell kapnia a tisztességes megélhetéshez szükséges forrásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában