Ország-világ

2017.12.19. 14:45

Jobbik: gazdasági és demográfiai katasztrófával fenyeget az elvándorlás

A Jobbik szerint a kormány még a probléma létezését is vitatja – mondta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Dúró Dóra hangsúlyozta: jelenleg mintegy 600 ezer magyar dolgozik tartósan külföldön és már minden hatodik magyar gyermek külföldön születik meg.

Hangsúlyozta: a Jobbik felháborítónak tartja, hogy a kormány az elvándorlás jelentőségét csökkenteni szeretné, illetve vitatja a probléma létezését is. Emlékeztetett: maga Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy kalandvágyból mennek el a fiatalok, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig úgy nyilatkozott, hogy ez a jelenség az egységes európai munkareőpiac mozgása, így nincs ezzel teendő.

A Jobbik szerint azonban nem erről van szó, senki nem kalandvágyból szakad el a családjától, és kényszerül arra, hogy tőlük távol töltse a karácsonyt – mondta Dúró Dóra.

Közölte: a Jobbik az elvándorlás mérséklését hosszú távon a béruniós kezdeményezése megvalósulásával tudná elképzelni. Azt szeretnénk, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér járjon az Európai Unióban, így az elvándorlás legfőbb okát meg tudnánk akadályozni – tette hozzá.

Elmondta: kormányra kerülve a Jobbik otthonteremtési programot is indítana, mert a lakhatás költségei olyan magasak lettek, amelyeket a magyar fizetésekből nagyon nehéz kigazdálkodni.

Jelezte: a Jobbik csakúgy, mint a határon túli magyarokat, a külföldi magyarokat is egységes nemzet részének tekinti.

Dúró Dóra arra a felvetésre, hogy egy felmérés szerint a szavazókorú népesség majd felének nincs érettségije, azt mondta: a 21. században az oktatás alapvetései között kellene, hogy legyen az érettségi, és minél többen bent kellene, hogy maradjanak az oktatási rendszerben, azonban az Orbán-kormány politikája ezzel ellentétesen hat.

Hozzátette: a végzettség nélküli iskolaelhagyás 2010-hez képest nőtt, a felzárkóztatási programok csődöt mondtak és hiba volt a tankötelezettség korhatárának csökkentése is.

A Jobbik politikusa az Alkotmánybíróságnak a nyugdíj előtt álló pedagógusok besorolásával kapcsolatos döntéséről kérdésre válaszolva azt mondta: bízik abban, hogy minél előbb sikerül kárpótolni azokat, akik megszenvedték ennek az igazságtalan jogszabálynak a hátrányait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában