Országszerte

2018.01.02. 10:36

Már 91 helyen működik NAV-ügyfélszolgálat a kormányablakokban

Tavaly júliustól 27 kormányablakban nyílt meg a NAV ügyfélszolgálata, januártól pedig újabb 64 ilyen ügyfélszolgálati pont kezdte meg működését – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden a devecseri kormányhivatalban.

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a fejlesztés mintegy 4,5 milliárd forintból valósult meg. Az államtitkár jelentős előrelépésnek nevezte a fejlesztést.

Elmondta: a NAV ügyfélszolgálati helyein 89 ügytípusban intézhetik ügyeiket az állampolgárok a kormányablakokban. Többek közt különféle igazolások kiadására, bevallások átvételére, javítására is lehetőség nyílik.

Kovács Zoltán kiemelte: már több mint 270 kormányablak működik Magyarországon, amelyekben 2016-ban mintegy 13 millió ügyet intéztek az állampolgárok. Ezek közül mintegy hétmillió volt a klasszikus okmányirodai ügyintézés.

Veszprém megyében Várpalotán már tavaly óta működik NAV munkaállomás – mondta Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott. Hozzátette: Várpalotán a kezdeti heti egy helyett már heti három alkalommal tart ügyfélfogadást a NAV, januártól pedig Devecser mellett Balatonalmádiban és Sümegen is megnyílt a NAV ügyfélszolgálata a kormányablakokban.

Devecserben, ahol 2013 óta működik járási hivatal éves szinten közel tízezer ügyfél keresi fel a kormányablakot – tette hozzá.

Dégi Zoltán, a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója kiemelte: megyei ügyfélszolgálataikon évente százezer ügyfél fordul meg. A négy új, kormányablakban megnyílt NAV-ponttal már Veszprém megye minden járásában szinte teljes körű ügyintézés válik elérhetővé helyben – állapította meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában