Globális koalíció

2018.02.13. 12:01

Szijjártó Péter: Európának a külső határok védelme az első

A tárca vezetője Kuvaitban vesz részt az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésére létrejött globális koalíció külügyminiszteri értekezletén.

A külső határok megvédése minden eddiginél fontosabb érdeke és feladata Európának – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.

A tárcavezető telefonon úgy nyilatkozott, hogy az ülésen értékelik az eddigi eredményeket és tárgyaltak a további lépésekről.

Emlékeztetett: az Iszlám Állam elleni koalíció katonai sikereinek köszönhetően a terrorszervezet mára elvesztette a korábban elfoglalt területeinek a 98 százalékát. Ez ugyan jó hír, de ez újabb kihívásokat is hozott magával – mutatott rá.

A külügyminiszter kifejtette: a terrorszervezet taktikát változtatott, egyrészt új területeket próbál elfoglalni, hogy onnan indítson támadásokat, másrészt pedig vissza akarja küldeni a korábban Európából érkezett úgynevezett idegen harcosokat, akik azért mentek oda, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak. Mintegy ötezren érkeztek oda Európából, és még háromezren ott vannak, akik európai uniós állampolgárok – közölte. Hozzátette: őket az Iszlám Állam vissza akarja küldeni Európába, hogy ott követhessenek el terrorcselekményeket.

Szijjártó Péter kiemelte: ezért a terrorszervezet a mostani állapotában újabb biztonsági fenyegetést jelent Európára, hiszen egy újabb bevándorlási hullám „gyakorlatilag kitárná Európa kapuit” e visszaküldeni tervezett terroristák előtt.

„Ezért Európának most minden eddiginél fontosabb és életbevágóbb érdeke, hogy meg tudja védeni a külső határokat”, mert csak így lehet megakadályozni, hogy az Iszlám Állam visszaküldje Európába a korábban ide érkezett háromezer idegen harcost„

- magyarázta.

Hozzátette: ha ezek az emberek visszajutnak Európába, akkor ott újabb terrorcselekményeket követhetnek el.

A tárcavezető arról is beszélt, egyúttal fontos a keresztény közösségek segítése abban, hogy visszatérhessenek a lakóhelyükre. Ha ugyanis nem tudnak visszatérni, akkor az Iszlám Állam vagy más terrorszervezet újra elfoglalhatja ezeket a területeket, és innen indíthatnak újabb támadásokat.

Hangsúlyozta: ”Magyarország már megtette a magáét„, hiszen 150-ről 200-ra növelte a katonai kontingense létszámát. Ennek feltöltése jelenleg is zajlik, és február végén érkezik az újabb kontingens – közölte. Hozzáfűzte: az őrzésvédelmi feladatokat bővítve most már komoly képzési tevékenységet is folytatnak a katonák, és nemcsak a kurd régióban, hanem Irak egész területén.

Szijjártó Péter elmondta: emellett Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy mindazok, akiket korábban elűztek az otthonukból, hazatérhessenek.

Magyarország félmilliárd forintot biztosít az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a korábban Irakból elmenekültek visszatelepítésének támogatására, 580 millió forintot adott egy iraki város megrongált házainak felújítására és lakhatóvá tételére, továbbá 145 millió forintot egy iraki kórház gyógyszerbeszerzéseinek a támogatására – sorolta.

Hozzátette: emellett összesen 620 millió forinttal támogatjuk a szír keresztény egyházakat, hogy ott tudják tartani, illetve vissza tudják vinni azokat a keresztényeket, akiknek el kellett menekülniük vagy rossz sorsuk van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában