Hogyan tovább

2018.06.25. 15:36

A biztonságunk múlhat a Brexit-megállapodáson

Szijjártó Péter Londonban azt mondta: nagyon fontos, hogy a Nagy-Britanniával folytatott biztonsági együttműködés fennmaradjon.

Magyarország és az Európai Unió egészének érdekeit az szolgálná, ha a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások London és az unió között megállapodással zárulnának – mondta hétfőn Londonban a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter részt vett V4-országok tőzsdei vezetőinek bemutató fórumán, majd kétoldalú megbeszélésre indult Gavin Williamson brit védelmi miniszterrel. A két program között, az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a magyar kormány fokozott figyelmet fordít arra, hogy a Nagy-Britanniával folytatott biztonsági együttműködés folytatódjon, tekintettel arra, hogy az EU nagyon komoly biztonsági kihívások előtt áll, és ebben Nagy-Britannia hírszerzési-védelmi kapacitása nem hagyható figyelmen kívül.

„Európa nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ezeket a kapacitásokat ne használja”

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Kijelentette: éppen ezért Magyarország azt szorgalmazza, hogy fennmaradjon a lehető legszorosabb védelmi és titkosszolgálati együttműködés Nagy-Britannia és az EU között.

Hangsúlyozta: a közös biztonsági és védelmi politika ernyője alatt zajló 15 külföldi EU-misszió közül Nagy-Britannia 12-ben közvetlenül részes, és

ha London ezekből kivonul, akkor ezek a missziók vagy megszűnnek, vagy csak végzetes mértékben csökkentett kapacitással folytatódhatnának.

Mint mondta, a britek több olyan nemzetközi misszióban is szerepet vállalnak, amelyek Magyarország számára is fontosak, például a nyugat-balkáni missziók. E térségben ugyanis a stabilitás és a béke fenntartása elengedhetetlen Magyarország biztonsága szempontjából.

Hozzátette: több olyan gyakorlat volt a múltban, amelyekben brit és magyar katonák közösen vettek részt, és Magyarország ezeket folytatni szeretné.

A miniszter arról is beszélt, hogy hazánknak az is érdeke, hogy a Brexit-tárgyalások eredményeként mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre Nagy-Britannia és az Európai Unió között, ellenkező esetben ugyanis tovább gyengülhet az EU versenyképessége, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az EU teljes gazdasági teljesítményének 14 százalékát adja.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány szerint a tisztességes Brexitbe beletartozik az is, hogy sikerül megvédeni a Nagy-Britanniában élő, dolgozó, tanuló magyar állampolgárok jogosultságait.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. június 15-én.

Forrás: MTI / Kovács Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában