család

2018.06.30. 19:59

Novák Katalin: a gyereknek van joga ahhoz, hogy legyen édesanyja és édesapja

Novák Katalin a Családok éve alkalmából rendezett ökumenikus fórumon kijelentette: a család szerepe az élet továbbadása. Stabilan kell állnunk a jövőben is a házasság értéke mellett, mert fennáll a veszély, hogy amikor "egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről".

Forrás: Shutterstock

Fotó: Halfpoint

A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Református Egyházi Napok – Dunántúl egy fórumbeszélgetésén.

Az államtitkár hozzátette: vannak fenyegető jelek, amelyek próbálják megbontani a család szentségét, bár ezek nem jellemzőek a világ egészére, és a média által jelentős mértékben felnagyítottak.

A kaposvári református templomban tartott beszélgetésen megjegyezte: amikor az élet továbbadásának szentségéről, a férfi és nő házasságban betöltött szerepéről, hagyományos férfi és női szerepekről beszélünk, a nyilvánosan szereplők óvatosan fogalmaznak, mert félnek attól, hogy a homofóbia vádjával illetik őket, akkor is, ha a legegyértelműbb összefüggéseket mondják ki.

Például ha meleg párok örökbe fogadási jogáról van szó, megtorpanni látszik a logika – fűzte hozzá, és bátorságra buzdította a jelenlévőket, szavai szerint „szabad bátran beszélni nyilvánvaló kérdésekről”.

Novák Katalin kifejtette: az, hogy egy nőnek legyen gyereke, emberi jogként jelenik meg, valójában a gyereknek van joga ahhoz, hogy legyen édesanyja és édesapja.

Nem szabad elfeledkeznünk a többségről, amelynek értékei és a gyerekvállalás mellett határozottan ki kell állni; a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi – fogalmazott.

Az államtitkár a tiszta vízhez hasonlította a családot: bár az üdítőitalokat sokat reklámozzák, a vizet e nélkül is minden gyerek szereti.

A fórumon Márfi Gyula veszprémi érsek többek között arról beszélt, hogy van pozitív és negatív másság. A fiú más, mint a lány, ez pozitív másság, ma ezt el akarják törölni. Az egynemű partnerek nem alternatívái a házastársaknak – mondta.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke mások mellett szólt arról, hogy még „nem jöttünk ki abból az európai álmodozásból, miszerint majd az állam mindent megold. Úgy vélte: a családok ráhagyták az államra a gyerekek nevelését. ”A tisztességes kormányzatok már nem állítják azt, hogy mindent megoldanak a családok helyett„ – fogalmazott.

Borítókép: Illusztráció

Halfpoint / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában