szerencsétlenség

2018.06.05. 16:12

Többen meghaltak egy Kína északkeleti részén történt bányarobbanásban

Egy robbanószereket szállító teherautó robbant fel a Huamei Group társaság üzemeltetése alatt álló vasércbánya bejáratának közelében.

Tizenegy halálos áldozata és kilenc sérültje van egy Kína északkeleti részén, Liaoning tartományban kedden történt bányarobbanásnak – jelentette a kínai állami televízió.

A CCTV értesülése szerint egy robbanószereket szállító teherautó robbant fel a Huamei Group társaság üzemeltetése alatt álló vasércbánya bejáratának közelében. A sérülteket kórházba szállították, a helyi hatóságok pedig megkezdték a robbanás következtében a bányában rekedt huszonöt vájár mentését.

A halálos áldozattal járó bányabalesetek nem számítanak ritka eseménynek a távol-keleti országban. Csak az elmúlt két év során három súlyos bányabaleset történt Kínában: 2017 májusában Hunan tartományban tizennyolc bányász halt meg gázszivárgás következtében, ugyanez év márciusában az ország északkeleti részén tizenheten veszítették életüket egy leszakadó bányaliftben, 2016 decemberében pedig összesen 59 bányász halálát okozta egy Belső-Mongóliában, illetve egy Hejlungcsiang tartományban bekövetkezett bányarobbanás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában