Nem volt kegyelem

2018.07.15. 16:25

Ismét meglincseltek egy gyerekrablónak nézett embert Indiában

A férfinak a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatáson terjedő, gyerekrablókról szóló híresztelések miatt kellett meghalnia – tudatta az indiai rendőrség vasárnap.

A 32 éves szoftverfejlesztő Mohammad Azam pénteken vesztette életét, amikor a közép-indiai Haidarábádba utazott vissza 100 kilométerre a várostól, ahol piknikezni volt barátaival. Vesztét az okozta, hogy úton hazafelé Azam és négy barátja megállt egy faluban, egyikőjük pedig csokoládéval kínált meg gyerekeket. A falusiak azonban gyanakodni kezdtek rájuk, hogy gyerekrablók, és rövid időn belül tömeg gyűlt össze körülöttük.

Azam és barátai ijedtükben elhajtottak a településről, de a következő faluban balesetet szenvedtek, gépkocsijuk árokba borult. E falu lakosai azonban már értesültek róluk a WhatsApp üzenetküldőn keresztül, ugyanis álhíreket kezdtek el róluk terjeszteni – magyarázta a rendőrség. Azamot és barátait ismét körbevette egy tömeg, amely elől már nem tudtak elmenekülni, majd a falusiak rájuk támadtak. Azam a helyszínen belehalt az ütlegelés okozta sebesüléseibe, legalább egy barátját pedig válságos állapotban szállították kórházba – tette hozzá a rendőrség.

A lincselés helyszínére ugyan kiérkeztek a rendfenntartók, de a falusiak túlerőben voltak, két rendőrtiszt is megsebesült, miközben megpróbálták megakadályozni az önkényes igazságszolgáltatást. Az ügy nyomán 32 embert – nőket és férfiakat egyaránt – őrizetbe vettek.

Számos hasonló eset történt az utóbbi hónapokban az ázsiai országban a közösségi oldalakon, de főként a WhatsAppen terjesztett álhírek miatt. A változatos, hatáskeltő híresztelések mellé gyakran fényképeket is mellékelnek, melyeken megcsonkított holttestek vagy sérült gyermekek látszanak. Az üzenetek hatására kialakult közhangulat miatt az idén legalább 25, gyerekrablónak nézett ember halt meg, és több mint 60, lincseléssel végződött támadást követtek el az ország különböző részein.

Az áldozatok gyakran olyan kívülállók, akik eltérő külsejük vagy a nyelvi különbségek miatt válnak célponttá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában