Szégyellhetik magukat

2018.07.05. 11:41

Szeméremsértő fiatalkorúak ellen emeltek vádat a fővárosban

Vádat emeltek négy fiatalkorú ellen, akik az ügyészség szerint tavaly júniusban két napon belül kilenc fiatal nővel viselkedtek szeméremsértő módon, és az eseteket egyikük a mobiltelefonjával rögzítette - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.

Ibolya Tibor azt írta, a véletlenszerűen kiválasztott fiatal nőkhöz többnyire az elsőrendű vádlott – az egyik 15 éves fiú – lépett oda, egy hirtelen mozdulattal szeméremsértő módon megérintette őket, a nemi szervüket fogdosta, és több sértettről is megpróbálta lerángatni a nadrágot, illetve a szoknyát. Az egyik fiatal nőt 14 éves társával mindketten fogdosták. A támadásokat az egyik társuk mobiltelefonnal rögzítette, majd mind a négyen elfutottak. A céljuk az volt, hogy az így készült felvételeket később egy videóba összevágják és azt közzétegyék az egyik internetes oldalon.

A fiatalkorúak ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség gyermek- és fiatalkorúak bűnügyeinek részlege kilenc rendbeli, az emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot. Az ügyészség az elsőrendű vádlottra jóvátételi munka büntetés kiszabását, társaira pedig pártfogó felügyelő kirendelése mellett próbára bocsátást és értékrend-korrekciós programban részvételre kötelezést indítványozott.

Az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában