seuso-kincsek

2018.08.06. 07:30

Felfüggesztették a nyomozást a 38 éves rejtély ügyében

Felfüggesztette a nyomozást a rendőrség a Seuso-kincseket felfedező férfi meggyilkolásának ügyében, így a harmincnyolc éves rejtély megoldására továbbra is várni kell.

A Magyar Hírlap információját a rendőrség megerősítette, ám mivel a nyomozás folytatásának lehetősége továbbra is fennáll, bővebb tájékoztatást nem adtak.

A Seuso-kincseket megtaláló Sümegh József ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott nyomozást ismeretlen tettes ellen. A férfit 1980-ban gyilkolták meg Polgárdiban, holttestét egy pincében fedezték fel, mellette egy kiásott gödröt találtak a nyomozók, ami vélhetően a később Seuso-kincseknek elnevezett római ezüst edénykészlet rejtekhelye lehetett. A vizsgálat akkoriban öngyilkosságot állapított meg, ám a rendszerváltoztatást követően a Legfőbb Ügyészség újabb nyomozást rendelt el, amely szerint a férfi gyilkosság áldozata lett, az általa megtalált nagy értékű ezüst lelet pedig eltűnt – idézte fel a napilap.

Sümegh József amatőr kincskeresőként kutatta a római emlékeket. Halála után a Seuso-kincseknek jó időre nyomuk veszett, a nyolcvanas években előbb Nyugat-Európában, majd az Egyesült Államokban tűntek fel. Hosszas pereskedés és tárgyalássorozat után a kincs ma biztosan ismert tizennégy darabja visszakerült Magyarországra, jelenleg a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában