100 millió forint

2018.09.16. 22:06

A hétvégi magyar iskolák megerősítése össznemzeti ügy

Ebben az évben 67 diaszpórában működő oktatási intézmény megújulását, programjainak megvalósítását támogatta a kormány.

A diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák a magyar oktatási hálózat részei, fenntartásuk és megerősítésük ezért nem csak a helyi közösségek feladata, hanem össznemzeti ügy – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos vasárnap a Bécsi Magyar Iskola tanévnyitó ünnepségén.

Szilágyi Péter a bécsi Collegium Hungaricumban tartott rendezvényen hangsúlyozta, hogy a hétvégi magyar iskolák az anyanyelv átadásával hordozható hazát adnak az anyaországon kívül élők gyermekeinek. Otthonai egyúttal a magyar családoknak, tanévkezdetük pedig üzenet a közösségek életerejéről – tette hozzá.

A miniszteri biztos üdvözölte, hogy az osztrák főváros magyar közössége nem vesztette el a jövőbe vetett hitet és ragaszkodik a magyarságához.

Szilágyi Péter kiemelte egyúttal az iskolák támogatására indított pályázati programot. Ebben az évben 100 millió forintból 67 diaszpórában működő oktatási intézmény megújulását, programjainak megvalósítását támogatta a kormány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában